Karácsonyi tapír

Új tapírfajt fedeztek fel az Amazonas vidékén

A Tapirus kabomani mindössze az ötödik felfedezett tapírfaj 1865 óta az egész Földön, és több mint száz éve az első új emlős a lóféléket, az orrszarvúféléket és a tapírokat magában foglaló páratlan ujjú patások rendjében.

2013.12.24 16:00MTI
Az újonnan felfedezett tapír

A tudósok az elmúlt évtizedek legjelentősebb felfedezéseként tekintenek a Tapirus kabomanira, legalábbis a szárazföldi emlősök tekintetében. Ehhez fogható sikert véleményük szerint csak a Vietnam és Kambodzsa területén 1992-ben felfedezett vietnami antilop jelentett.

Az eddig ismert tapírfajokhoz képest a Tapirus kabomani kisebb termetű, hozzávetőleg 110 kilogrammot nyom, ami jóval elmarad a Dél-Amerikában leggyakoribb tapírfajta, a közönséges tapír akár 320 kilogrammos súlyától. Végtagjai is rövidebbek - derült ki a Journal of Mammology című tudományos folyóirat decemberi számában megjelent tanulmányból, amely szerint az újonnan leírt faj képviselőinek hossza 1,2 méter, vállmagassága pedig 90 centiméter.

A tudósoknak indián törzsek segítségével sikerült megerősíteniük a Tapirus kabomani létezését. "Az indiánok régóta beszéltek egy másfajta antáról - a tapír portugálul - a tudóstársadalom azonban nem sok figyelmet szentelt nekik, mert abban a hitben voltak, hogy a közönséges tapírról van szó" - fogalmazott Mario Cozzuol, a tanulmány egyik szerzője, a brazíliai Minas Gerais-i egyetem kutatója.

A szakemberek szerint a Tapirus kabomani elsősorban a Madeira folyó felső folyásának vidékén, az Amazonas-medence délnyugati részében él, de vélhetően előfordul Kolumbia és talán Francia Guyana déli részén, illetve az ahhoz közeli brazíliai területeken is.

Kapcsolódó írások:

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.