Az óceánjáró kapitánya késve adta ki a parancsot
Késve kezdték menteni a Costa Concordia utasait
A tavaly januárban zátonyra futott Costa Concordia kapitánya késve adta ki a parancsot az utasok mentésére.
2013.11.12 18:25MTIA hajó gépésze idézte fel kedden a hajószerencsétlenség körülményeit. Elmondta, a sziklának ütközés után azonnal tájékoztatta a kapitányt arról, hogy víz ömlik be a hajóba. Arra az ügyészi kérdésre azonban nem tudott válaszolni, hogy Schettino kapitány miért a zátonyra futás után másfél órával adta csak ki az evakuálási parancsot.
Giuseppe Pillon gépész elmondta, hogy a parti szikláknak való ütközés után a meglékelt hajó falán a tenger azonnal elkezdett beömleni a Costa Concordia legalsó szintjein levő gépházba. Ezt ő rögtön jelentette Francesco Schettino kapitánynak.
- Amíg lehetett a gépházban maradtam, amely húsz perc alatt teljesen víz alá került, attól tartottam, hogy a hajó felborul - hangoztatta Pillon.
Egyébként más tisztek is úgy nyilatkoztak, hogy Schettino kezdettől fogva tisztában volt a helyzet súlyosságával.
A toszkán Grosseto városi színházában idén tavasz óta folyó per mostani tárgyalásán a legénység tagjai azt is felidézték, hogy a kapitány miként hagyta el a hajót. Cáfolták Schettino korábbi kijelentéseit miszerint miközben a hajó megdőlt, ő "beleesett" volna az egyik mentőcsónakba. A szemtanúk szerint Schettino önszántából ugrott be az egyik mentőcsónakba egy kis méretű poggyásszal a kezében.
Ez Schettino ügyvédje szerint nem felel meg a valóságnak. Hangoztatta, hogy Schettino kapitány nem gyáva, és rangjához méltóan viselkedett a hajóját ért katasztrófában.
Az olasz és külföldi sajtó egyébként úgy értesült, hogy a felesége által elhagyott Schettino a perről tudósító egyik újságírónő társa lett.
A hajószerencsétlenség után huszonkét hónappal a Costa Concordia egyik vízbe veszett mentőmellényét kedden a Szardínia melletti La Maddalena szigetcsoportnál találták meg a tengerben.
Az óceánjárót szeptemberben egyenesbe állító Titan-Micoperi cég közölte, hogy megkezdődött a hajóroncs rögzítése annak érdekében, hogy a téli hónapokban a tenger erős hullámzása közben se mozduljon el. A cég elbocsátotta azt a négy búvárt, akiről kiderült, hogy a hajótestből az utasok személyes tárgyait tulajdonították el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
- 9:21 Vívó-vk - Siklósi Gergely aranyérmes Saint-Maurban
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06