Amerika választ
Mitt Romney nyert Wyomingban, félannyi támogatója lesz
Learatta első győzelmét a republikánus elnökjelöltségre pályázó Mitt Romney a Wyoming államban megrendezett jelölőgyűlésen. Míg Romney nyolc küldött támogatását nyerte el, Fred Thompsonra csak három, Duncan Hunterre pedig csak egy küldött szavazott.
2008.01.06 12:50MTI"Wyoming megtette az első lépést a valódi konzervatív változás irányába" - olvasható Romney közleményében. A szombati győzelem nagy jelentőséggel bír a massachusettsi kormányzó számára, aki a csütörtöki jelölőgyűlésen Iowában alulmaradt Mike Huckabee volt arkansas-i kormányzóval szemben.
A wyomingi jelölőgyűlés korai időpontja miatt a Republikánus Nemzeti Bizottság büntetésül felére csökkentette az állam által a szeptemberi konvencióra delegálható küldöttek számát. A szombati gyűlésen megválasztott 12 küldött mellé Wyomingban további két küldöttet választanak majd májusban. A Demokrata Párt március 8-án tartja jelölőgyűlését Wyomingban.
Az amerikai előválasztások következő állomása New Hampshire lesz január 8-án. Itt mindkét nagy párt aspiránsai a választók elé állnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:29 A hétvégén rendezik meg a Múzeumok majálisát a Nemzeti Múzeumban és a Múzeumkertben
- 23:44 Lackfi János és Barsi Balázs kapta idén a Stephanus-díjat
- 22:25 Letartóztatták korrupció miatt az orosz védelmi minisztérium személyzeti főnökét
- 21:24 Majoross Gergely lett a magyar férfi jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya
- 20:22 Cannes - Mesterséges intelligenciával erősítették a fesztivál biztonságát
- 20:13 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: megtalálták az egyik áldozat holttestét
- 19:21 Franciaországba rekordösszegű külföldi befektetés érkezik idén
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06