Háború
200 holttest, 68 részlegesen megmaradt test - 20 éves tömegsír Boszniában
Az északnyugat-boszniai Prijedor térségében további körülbelül 1200 bosnyák és horvát nemzetiségű megölt személy után kutatnak a bosnyák és a nemzetközi szakemberek.
2013.10.24 21:03MTITöbb mint 200 személy teljes holttestét és további 68 részlegesen megmaradt testet találtak abban a tömegsírban, amelyet húsz év után fedeztek fel a boszniai Tomasicán - írta csütörtökön a Slobosna Bosna című internetes hírportál az Anadolu balkáni hírügynökség információira hivatkozva. Szakértők szerint Bosznia területén a legnagyobb olyan tömegsírról lehet szó, amelybe az etnikai tisztogatás áldozatai kerültek.
A boszniai főügyészség azt mondta, hogy a helyszín közelében további két kisebb sírt is találtak, ahol hamarosan megkezdődik a feltárás, és várhatóan tovább emelkedik a megtalált áldozatok száma. Összesen több mint 3000 négyzetméteren végeznek kutatást. "Két évig nyomoztunk, és végül megtaláltuk azokat az embereket, akik hajlandók voltak beszélni" - mondta Mujo Begic, a törvényszéki kutatócsoport egyik vezetője.
Állítólag olyan szemtanúk, korábbi szeparatista boszniai szerb harcosok kerültek elő, akik nem tudták tovább titkukat őrizni. A boszniai főügyészség szerint a tomasicai tömegsírban bosnyák és horvát nemzetiségű személyeket találtak, akiket 1992 nyarán gyilkoltak meg. Lejla Cengic, a boszniai eltűnt személyekkel foglalkozó intézet szóvivője korábban a Fena hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a térség egyik legnagyobb tömegsírjáról lehet szó. Az eddigi legnagyobb teljesen feltárt tömegsírban, Crni Vrhön 629 testet találtak.
Az északnyugat-boszniai Prijedor térségében további körülbelül 1200 bosnyák és horvát nemzetiségű megölt személy után kutatnak a bosnyák és a nemzetközi szakemberek. A hágai Nemzetközi Törvényszék a Reuters hírügynökség jelentése szerint eddig 16 boszniai szerbet ítélt összesen 230 év börtönre a prijedori térségben elkövetett háborús bűnökért. A boszniai háborúban körülbelül 100 ezer embert öltek meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06