Aradi vértanúk
Biró Zsolt: az erdélyi magyarság autonómiát akar
Eljött az ideje annak, hogy az erdélyi magyarok kimondják: nem a román hatalomnak akarnak megfelelni és behódolni, hanem a saját érdeküket szem előtt tartva, autonómiát akarnak - jelentette ki Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke.
2013.10.06 16:17MTIA politikus a Hargita megyei Szentegyházán az 1849. október 6-án mártírhalált halt aradi vértanúk emlékére szervezett megemlékezésen vett részt és mondott beszédet. Kifejtette: az autonómia jár a romániai magyaroknak, hiszen "nem vagyunk sem kevesebbek, sem alávalóbbak román honfitársainknál vagy Európa más nemzeténél".
Felidézte, hogy tavaly szeptember 11-én, a katalánok nemzeti ünnepén Barcelona utcáin másfélmillió ember követelte a függetlenséget.
"Nem kell őket logisztikailag mozgatni, nem kell szónoki emelvény, ahová csak a kiváltságosak ülnek, ahonnan csak előzetes egyeztetések során kialakított, avagy kialkudott forgatókönyv szerint szólalnak meg a hatalmasságok, de legfőképpen nem kapkodja a fejét ijedten a lojalista párt politikai felelőse, attól tartva, hogyan számol el Bukarestben mindezzel" - mondta Biró Zsolt, aki szerint "Erdélyben is ezt a forgatókönyvet kell alkalmazni".
Emlékeztetett arra, hogy október 27-én a székelyek "nagy menetelésével" akarnak nyomatékot adni az egységes, önálló, autonóm Székelyföld követelésének. Mint mondta, ezen a megmozduláson mindenkinek ott a helye, mert "gyerekeink jövője múlik azon, hogy ma hogyan lépünk fel jogainkért" - mondta az MPP elnöke.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06