11 százalékkal
Egy gyomirtó betiltásával csökkent az öngyilkosok száma
Egy gyomirtó betiltása nyomán csökkent az öngyilkosok száma Dél-Koreában. A fejlett országok közül kilenc éve Dél-Koreában a legmagasabb az öngyilkosságok aránya.
2013.09.30 17:12MTIAz elkövetők gyakran abban látják a kiutat a kilátástalanságból, hogy halálos adag gyomirtót isznak.
A kormány 2010-ben korlátozta az egyik - öngyilkosságra is használt - szer gyártását, 2012-ben pedig megtiltotta annak árusítását. Így 11 százalékkal csökkent tavaly az öngyilkosságok száma az országban.
Dél-Koreában az öngyilkosok majdnem negyede valamely gyomirtóval végzett magával 2006 és 2010 között - olvasható a parlamentnek szóló kormányjelentésben.
A szakértők szerint Ázsia negyedik legnagyobb gazdaságának erősen versengő társadalmában annak számára, aki egyedül marad a jó iskolai érdemjegyekért vagy a pénzügyi terhekkel vívott harcban, aligha létezik biztonsági háló. A vidéken élő idős emberek tartoznak a legmagasabb kockázatú csoportba.
A javuló arányok ellenére tavaly több mint 14 ezer dél-koreai ölte meg magát. Kim Hjun-csung, az öngyilkosság megelőzésére alakult dél-koreai szövetség pszichiátere szerint a nagy számú öngyilkosság egyik fő oka a társadalmi megbélyegzés.
A nagy nyomás alatt depresszióssá váló dél-koreaiak vonakodva vallják be, ha mentális problémáik vannak vagy ha képtelenek szembe nézni a nehézségeikkel. A pszichiáter szerint a mérgező gyomirtók betiltása egyértelműen csökkenti az öngyilkosságok számát, mivel a vidéken élő idősek számára ez a legegyszerűbb módszer.
"Hidak azonban továbbra is léteznek" - tette hozzá. Egy magánbiztosítók által létrehozott alapítvány kampánya során zárható méregszekrényeket helyeztek el azokban a vidéki, főként mezőgazdasággal foglalkozó városokban, ahol magas a depressziósok aránya.
Ezeken a településeken senki nem lett öngyilkos az elmúlt három évben. A tavalyi csökkenés reménykedésre adhat okot, ám a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legutóbbi adatai szerint az öngyilkosságok aránya továbbra is Dél-Koreában a legmagasabb, megelőzve Magyarországot, Oroszországot és Japánt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 3:30 Elhunyt Jan A.P. Kaczmarek lengyel Oscar-díjas filmzeneszerző
- 2:30 A GVH hat magyar véleményvezérrel és számos hirdető céggel szemben indított eljárásokat
- 1:30 OKF: a héten 11 vármegyében, csaknem 32 ezer hektáron gyérítik a szúnyogokat
- 0:54 Az eddigi legpontosabb madárcsaládfa szerint a madarak agymérete megnőtt az evolúció során
- 23:43 Az EB nyilvántartásba veszi a károsanyag-kibocsátás megadóztatását célzó európai polgári kezdeményezést
- 22:51 A MATE csaknem 3 milliárd forintból fejleszti a képzési infrastruktúráját
- 22:46 Vihar - Jelentős késések a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06