Róháni tervei
Teheránnak tervei vannak a nukleáris tárgyalásokra
Irán javaslatot fog tenni nukleáris programjának ügyében a nagyhatalmaknak az október közepén esedékes genfi tárgyalásokon.
2013.09.27 21:33MTI"A következő genfi találkozóra Irán elkészíti tervét és be is mutatja" olyan formában, hogy az lendületet adjon az atomvita megoldásának - hangsúlyozta az iszlám köztársaság államfője, aki az ENSZ-közgyűlés 68. ülésszakának általános vitája alkalmából negyedik napja tartózkodik az Egyesült Államokban.
Róháni közölte: bármi legyen is az eredménye a csütörtökön újraindított tárgyalási folyamatnak, azt az iráni nép és az iráni intézmények teljes mértékben támogatni fogják.
John Kerry amerikai és Mohamad Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter csütörtökön New Yorkban, az ENSZ székházában találkozott egymással, miután az iráni diplomácia vezetője előbb a hatok (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország) képviselőivel folytatott megbeszélést, amelyet a részvevők egyöntetűen pozitív szelleműnek minősítettek.
Róháni pénteken indul haza New Yorkból. Újságíróknak elmondta: amerikai látogatása során országa külkapcsolatainak javításán fáradozott, valamint annak a reményének adott hangot, hogy "nem is annyira a távoli jövőben" sikerül megoldást találni az atomvitára.
Kapcsolódó írások:
- USA-Irán: a cél egy éven belül megállapodni az atomprogramról
- A CNN helytelenül adta vissza az iráni elnök holokausztról tett kijelentéseit?
- Hague: Iránnak konkrét tettekkel kell alátámasztania nyilatkozatait
- Kerry találkozik Irán külügyminiszterével, a csúcs "sem kizárt"
- Irán: díszszemle rakétákkal és kardcsörtetéssel - archív videóval
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06