Ukrajnában állandóan támadták
Svájcban kér menedéket a Femen egyik vezetője
Svájcban kér menedékjogot Anna Hucol, a Femen ukrán nőjogi mozgalom egyik vezetője. A félmeztelen tüntetéseiről ismertté vált Femen augusztus végén függesztette fel ukrajnai tevékenységét, és elhagyta az országot a tagjait érő folyamatos támadások miatt.
2013.09.26 12:51MTIAnna Hucolt például a nyáron három hét leforgása alatt kétszer is megtámadták, először egy kijevi kávézóban, majd Odesszában verték meg őt és a szervezet két másik tagját.
Ukrajna elhagyása mellett akkor döntöttek végleg, amikor a rendőrség átkutatta a szervezet kijevi irodáját, ahol fegyvereket találtak. A Femen szerint a fegyvereket maguk a hatóság emberei helyezték el.
Az ügyben büntetőeljárás indult, a Femen-aktivistákat hét évig terjedő börtönbüntetés fenyegeti. A Kommerszant-Ukrajina című lap értesülése szerint a szervezet központja jelenleg Franciaországban van, ahol Inna Sevcsenko Femen-vezető tavaly alapított új székhelyet, júliusban pedig megkapta a politikai menekültstátust.
Anna Hucol közölte, hogy ügyvédje most gyűjti össze a büntetőeljárásokról, az őt érő támadásokról és az ellene folytatott megfigyelésekről szóló dokumentumokat a menedékkérelemhez. Nem hozta nyilvánosságra, hogy a többi Femen-aktivista mely országban kér menedéket, csak annyit árult el, hogy mindennyian Európában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:51 Freund Tamás: sorskérdés a hazai tudományos eredmények nemzeti érdekeknek megfelelő hasznosulása
- 22:50 MTA-közgyűlés - Akadémiai elismeréseket adott át Freund Tamás
- 21:50 Az AutoWallis-csoport 2028-ra 750 milliárd forintos árbevételt tervez
- 20:00 Felföldi László pécsi megyés püspök lesz az idei csíksomlyói búcsú szónoka
- 19:57 Ezen a héten sem volt telitalálat a hatos lottón!
- 18:55 Gulyás Gergely: Magyarország ki akar maradni a háborúból, nem kíván részt venni a NATO missziójában
- 17:54 Az ukrán elnök elbocsátotta Valerij Zaluzsnijt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06