Még a CIA-val közösen kapták el
Pakisztán szabadon engedte legmagasabb rangú afgán tálib foglyát
Szabadon bocsátották szombat reggel legmagasabb rangú afgán tálib foglyát, Abdul-Gani Baradart, Omar molla tálib vezér egykori helyettesét, jobbkezét.
2013.09.21 12:05MTIA 2010 elején Karacsiban - a CIA-val közös akcióban, máig tisztázatlan körülmények között - elfogott Baradar molla kiengedésével Iszlámábád szerint az a cél, hogy könnyebbé váljon az afgán megbékélési folyamat, vége szakadjon a konfliktusnak, amely közel 12 éve állítja szembe egymással a Nyugat támogatta kabuli kormányt és a tálib lázadókat.
A pakisztáni fővárosban már pénteken bejelentették Baradar másnapi szabadulását. Az afgán kormány az elmúlt három évben többször kérte Pakisztántól a tálib vezető kiengedését.
Hamid Karzai afgán államfő szóvivője, Aimal Faizi pénteken közölte, hogy Baradar szabadulása az elnök "egyik célja volt (iszlámábádi) látogatása idején", annak reményében, hogy a molla segítheti az afgán béketárgyalásokat. Elemzők azonban kétlik, hogy a volt tálib alvezér bevonása jelentősebb változást hozna.
Pakisztán, amely maga is a helyi tálib lázadás foglya, tavaly kezdte el szabadon bocsátani börtöneiből az afgán tálib rabokat, így jelezve, hogy - egyes vádakkal ellentétben - nem akarja szabotálni az afganisztáni békefolyamatot. Abdul-Gani Baradar a 34. afgán fogoly, akit Pakisztán tavaly óta elengedett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06