Nincs kollektív bűnösség
Végre elindult a megbékélés a Balkánon?
Egy vajdasági bíróság először rehabilitált csoportosan délvidéki svábokat.
2013.09.16 13:35MTIOdzaci (Hódság) település 113 lakójáról van szó, akiket jugoszláv partizánok 1944. november 23-án lemészároltak. A sombori (Zombor) bíróság ítélete a 2006-ban elfogadott szerb rehabilitációs törvényre hivatkozott, amelynek alapján eddig csak egyének vétlenségét állapították meg.
A rehabilitációs kérelmet a németországi Moosburgban székelő Dunai Svábok Szövetsége nyújtotta be. A németül dunai sváboknak nevezett egykori délvidéki németek a második világháború előtt Hódság akkori 5 ezer fős lakosságának mintegy 90 százalékát tették ki. Rehabilitálásuk megnyitja a lehetőségét annak, hogy a jugoszláv állam által kisajátított vagyonuk visszaszolgáltatásáért folyamodjanak. Ennek határideje 2014. március.
Jugoszláviában 1940-ben hozzávetőleg 550 ezer dunai sváb élt. A későbbi kommunista hatóságok kollektíven bűnösnek nyilvánították őket a háborúért és a német megszállásért. 1944. november 21-én teljes vagyonukat elkobozták. Több százezren menekültek el vagy űzték el őket a háború végén a (jelentős részben magyarok lakta) Vajdaságból, és ezreket internálótáborokba hurcoltak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06