Elfogadja, bárkit is választanak meg jövőre
Irán nem fogja vitatni a szíriai választások eredményét
Róháni beszéde némi hangsúlyváltást jelez a perzsa állam külpolitikájában, ugyanis a korábbiakban más iráni vezetők szövetségesük, Bassár el-Aszad szíriai elnök támogatását sulykolták beszédeikben.
2013.09.16 11:51MTIHaszan Róháni iráni elnök bejelentette, országa elfogadja a szíriai nép döntését, bárkit is választanak vezetőjüknek 2014-ben - közölték iráni hírügynökségek.
Róháni beszéde némi hangsúlyváltást jelez a perzsa állam külpolitikájában, ugyanis a korábbiakban más iráni vezetők szövetségesük, Bassár el-Aszad szíriai elnök támogatását sulykolták beszédeikben, és kizárólag a nyugati hatalmakat tették felelőssé a szíriai rezsim elleni felkelésért.
"Bárkit is választ meg a szíriai nép az ország vezetőjének, mi támogatni fogjuk" - idézte Róháni elnök szavait az IRNA iráni állami hírügynökség hétfőn közzétett jelentése.
A tervek szerint Szíriában 2014-ben elnökválasztást tartanak, az ellenzék köreiben azonban kevesen veszik komolyan a voksolást, illetve többen úgy gondolják, hogy az országban zajló polgárháború közepette nem is fogják megtartani a szavazást.
A szíriai ellenzéki szervezetek nem hajlandóak a párbeszédre Bassár el-Aszad rezsimjével, a kormányellenes csoportok közölték, egyedül arról lennének hajlandóak tárgyalni, hogy Aszad miként távozik a hatalomból.
A várakozások szerint a nyáron megválasztott Róháni mérsékeltebb politikát folytat majd, mint elődje, Mahmúd Ahmadinezsád, akinek nyolcéves elnöki megbízatása alatt - többek között a vitatott iráni atomprogram miatt - feszültté vált Irán viszonya a nyugati országokkal.
Irán Szíria legfőbb szövetségese a régióban, és ellenez mindenféle katonai beavatkozást az arab ország ellen. A vegyi fegyverek szíriai alkalmazásáról Teheránban úgy nyilatkoztak, hogy az az ellenzék műve, amelynek célja egy nemzetközi hadművelet kiprovokálása.
Kapcsolódó írások:
- Ilyen is rég volt: elnöki szintű amerikai-iráni levélváltás
- Netanjahunak az is gyanús, ha az irániak boldog újévet kívánnak...
- Az iráni külügyminiszter elítélte a holokausztot
- Hat szlovák sárkányrepülőt engedtek szabadon az irániak
- Aknavetővel támadta az iraki hadsereg az iráni ellenzékiek táborát
- Washington segítette a vegyi fegyvert bevető Irakot az iráni háborúban
- Iráni irányváltás a nukleáris létesítményeknél
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
- 16:35 A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen
- 16:32 Engedélyt kapott Julian Assange, hogy fellebbezést nyújthasson be amerikai kiadatása ellen
- 16:31 Az iráni elnök és az iráni külügyminiszter is meghalt a vasárnapi helikopterbalesetben
- 15:38 A Nílus egy mára eltűnt mellékága segíthetett a piramisok megépítésében
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06