"A világ történetének legsikeresebb szövetsége"

A NATO-nak meg kell védenie Törökországot

A szíriai konfliktus kezelésében jelenleg a NATO-nak az a feladata, hogy megvédje szövetségesét, Törökországot.

2013.09.13 19:55MTI

Philip Breedlove amerikai vezérezredes, a NATO szövetséges erők európai főparancsnoka részt vesz a NATO legmagasabb szintű katonai szervezetének, a Katonai Bizottságnak a háromnapos budapesti ülésén.

Philip Breedlove kiemelte: a szövetség mindent megtesz azért, hogy megvédje a Szíriával határos Törökországot - jelenleg ez a feladata a szíriai helyzettel kapcsolatban.

Meglátása szerint a világ országai felismerik és egyetértenek abban, hogy ennek a borzalmas konfliktusnak mielőbb véget kell érnie. Valószínűleg két-három napon belül eldől, hogy az egyes országok milyen álláspontra helyezkednek az ügyben, de még korai lenne előrejelzésekbe bocsátkozni a konfliktus kimeneteléről - tette hozzá.

A NATO már Patriot típusú rakétákat állomásoztat a török-szíriai határ mentén, hogy növelje Törökország képességét, hogy adott esetben reagálhasson egy szíriai agresszióra. Anders Fogh Rasmussen, a szervezet főtitkára korábban kijelentette: nem látja, hogy a NATO-nak szerepe lenne egy esetleges Szíria elleni katonai beavatkozásban.

Philip Breedlove közölte: Szíria ügye ismét előtérbe hozta a vegyi fegyverek kérdését. A NATO szövetségesei között egyre erősödő konszenzus van arról, hogy az Aszad-rezsim vetette be a vegyi fegyvereket augusztusban a saját állampolgárai ellen. Minden tömegpusztító fegyver veszélyt jelent a világra - mondta.

A vezérezredes kiemelte: a NATO "fényes jövő előtt áll, ez a világ történetében a legsikeresebb szövetség". A csatlakozni kívánó országok előtt "nyitva az ajtó", ha egy állam megfelelően felkészült és teljesítette a szükséges feltételeket, akkor az atlanti szervezet üdvözli, ha csatlakozik a szövetségesekhez - mondta.

Úgy látja, Montenegró jelentős lépést tett a NATO-csatlakozás felé az elmúlt időben, de további feltételeket kell még teljesítenie, és a szövetség erre ösztönzi. Grúziáról pedig azt mondta, hogy komoly partnere a NATO-nak az afganisztáni műveletekben.

Philip Breedlove arról is beszélt, hogy a gazdasági válság minden NATO-tagállamnak kihívást jelent, és ez a védelmi kiadásokra is hatással lehet. Ugyanakkor a válság jó lehetőség arra, hogy a szervezet működését költséghatékonyabbá tegyék, új, innovatív megoldásokat találjanak. Azt kérik mindazonáltal, hogy amint a tagállamok kilábalnak a válságból, növeljék a védelmi kiadásaikat a vállalt szintre, hogy megfelelően elláthassák védelmi feladatukat.

A NATO-parancsnok a nukleáris fegyverekről szólva kijelentette: amíg léteznek ilyen fegyverek, addig a NATO is nukleáris szövetség marad, de olyan hatalom, amely felelősen bánik ezekkel a fegyverekkel.

Philip Breedlove kitűnőnek értékelte Magyarország és a NATO kapcsolatait. Magyarország jelentősen hozzájárult a NATO koszovói munkájához, és hasonlóak az elképzeléseik az ország jövőjét illetően. Hozzátette: a szerb-koszovói párbeszéd ígéretesnek tűnik, de még sok a tennivaló.

Magyarország a NATO afganisztáni munkájából is kivette a részét - mutatott rá a vezérezredes, üdvözölve, hogy az ország tárgyal arról, hogy 2014-ben is hozzájáruljon az afganisztáni nemzetközi biztonsági erők (ISAF) tevékenységéhez.

Az ISAF a tervek szerint jövő decemberben fejezi be hadműveleteit Afganisztánban.

Philip Breedlove amerikai tábornokot március végén nevezték ki a szövetséges erők európai főparancsnoki tisztségére. Korábban az Egyesült Államok légierejének európai, illetve afrikai parancsnokságát irányította a németországi Ramsteinben.

A NATO európai erőinek főparancsnoki tisztét mindig amerikai katona tölti be, aki egyúttal az Európában állomásozó amerikai erők főparancsnoka is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.