Szíria árnyékában
Feszült hangulatban veszi kezdetét a G20-csúcstalálkozó
A Szíria ellen tervezett katonai csapás és a feszültté vált orosz-amerikai viszony árnyékában kezdődik csütörtökön Szentpétervárott a G20-csoport állam- és kormányfőinek kétnapos csúcstalálkozója.
2013.09.05 08:29MTIA 19 legfejlettebb gazdaságú ország és az Európai Unió vezetői eredetileg elsősorban a világgazdaság helyzetét vitatták volna meg, de a Washington által elkerülhetetlennek tartott katonai akció a tanácskozás előterébe állította a válság rendezésére tett erőfeszítéseket.
A csúcstalálkozó első napjára a Gazdasági növekedés és a globális gazdaság címmel hirdették meg a vitát. A várakozások szerint a pénteki záró nyilatkozat is elsősorban a legfontosabb világgazdasági problémák megoldásának módozatairól szól: egyebek mellett a kilábalásról a pénzügyi válságból, a munkahelyek megőrzéséről és az adóreform szükségességéről.
Vlagyimir Putyin orosz államfő a tanácskozás idején külön megbeszéléseket folytat több állam- és kormányfővel. Csütörtökön a tervek szerint Hszi Csin-ping kínai államfővel, valamint Abe Sindzo japán kormányfővel találkozik, majd az Európai Unió képviseletében Enrico Letta olasz kormányfőt is fogadja.
A G20-as csoport csúcstalálkozóján részt vesz Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, valamint Barack Obama amerikai elnök, akit John Kerry külügyminiszter nem kísér el Szentpétervárra.
Az amerikai diplomácia vezetője ugyanakkor szerdán, a szenátus külügyi bizottságában azt mondta, hogy Barack Obama és Vlagyimir Putyin a csúcstalálkozó idején "nyilvánvalóan megvitatják" a vegyi fegyverek Washington szerint bizonyított bevetését.
A szentpétervári G20-as csúcstalálkozó keretében külön tanácskoznak majd a BRICS-országok (Brazília, Oroszország, India Kína és Dél-Afrika) vezetői is. Oroszország 2012 december 1-jén vette át az elnökséget a szervezetben, és ad otthon a G20-as csoport állam- és kormányfői tanácskozásának a szentpétervári Sztrelnában lévő Konsztantyin palotában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06