Zendülések a tripoli repülőtéren
A líbiai kormány képtelen úrrá lenni a káoszon
Líbiában fegyveres zendülők akadályozták meg a tripoli nemzetközi repülőtéren közlekedő repülőgépek fel- és leszállását hétfőn, a kormány képtelen úrrá lenni az országban 2011 óta kialakult káoszon, amelyben az olajmezők elleni támadások miatt az észak-afrikai ország gazdasága is komoly károkat szenved.
2013.09.02 14:36MTIA líbiai Al-Tadhamum nemzeti hírügynökség információi szerint a támadók az Al-Burak légitársaság gépei közül kettőt is meggátoltak a felszállásban, míg akadályoztatás miatt az Al-Afrikíja egyik gépe a Mitiga nevű katonai légikikötőben kényszerült landolni.
Az akciókat végrehajtó fegyveresek közül néhányan a repülőtér biztonsági szolgálatának tagjai voltak. A lakossági fegyveres akciók és tüntetések komoly fejtörést okoznak a kormánynak.
Az olajállamnak számító Líbia nemzeti olajvállalatának bevételei hetek óta esnek, annak következtében, hogy a támadók rendszeresen olajkitermelő egységeket foglalnak le. Egy név nélkül nyilatkozó olajipari szakszervezeti képviselő a Libya Herald című napilapnak elmondta, az ágazatból élők teljes mértékben elutasítják azokat az "értelmetlen akciókat", amelyek miatt idáig már több olajmezőn kellett befejezni a kitermelési munkálatokat.
A forrás szerint a fegyveres támadásokat elkövetők önös érdekeiket követik, figyelmen kívül hagyva az olajbevételektől erősen függő nemzet érdekeit. Líbia az országban 2011-ben kitört lázadásokig a világ egyik legjelentősebb olajkitermelőjének számított, az azóta eltelt időszakban azonban jelentős károkat szenvedett az ágazat.
Idén augusztusban 97 százalékos kitermelési zuhanást könyveltek el a tavalyi év azonos időszakához képest, a napi mindössze 45 ezer hordó kitermelt olaj igazi mélypontot jelent.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
- 16:35 A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen
- 16:32 Engedélyt kapott Julian Assange, hogy fellebbezést nyújthasson be amerikai kiadatása ellen
- 16:31 Az iráni elnök és az iráni külügyminiszter is meghalt a vasárnapi helikopterbalesetben
- 15:38 A Nílus egy mára eltűnt mellékága segíthetett a piramisok megépítésében
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06