Szíria

Az Arab Liga cselekvést sürget, közelebb vezényelték az amerikai repülőgép-hordozót

Felelősségvállalást és cselekvést sürgettek az Arab Liga tagországai vasárnap esti kairói tanácskozásukon az ENSZ-től és a világ országaitól Szíriával kapcsolatban, illetve a damaszkuszi kormánnyal szemben a múlt heti gáztámadás miatt.

2013.09.02 07:59MTI
Fotó: MTI

A tagországok tanácskozásuk záró határozatában felszólították a nemzetközi közösséget, hogy hozzon elrettentő intézkedéseket a vegyi támadás elkövetői, valamint a támadás sok száz halálos áldozatáért felelős szíriai hatalom ellen. A tetteseknek - mint minden háborús bűnösnek - bíróság elé kell állniuk - szögezték le a tagországok külügyminiszterei.

Szaúd al-Fejszál herceg szaúdi külügyminiszter kijelentette, hogy nem elég elítélni a szíriai kormányt a gáztámadás miatt. Ellenezni a nemzetközi akciót azon az alapon, hogy az külföldi beavatkozás, már elfogadhatatlan. Ez az érvelés csak arra buzdítja Damaszkuszt, hogy folytassa bűncselekmények elkövetését és bevesse minden tömegpusztító fegyverét - tette hozzá.

A tanácskozás elején ugyanő azt mondta: az arab államoknak fel kell sorakozniuk a szíriai nép és annak törvényes képviselői mögött, akiket elismer az Arab Liga. A külföldnek pedig meg kell adnia minden olyan segítséget a szíriai ellenzéknek, amilyent az kér.

A határozat nem tesz említést arról, hogy szükségesnek tart-e külföldi katonai csapást a szíriai hatalom ellen, ami jelzi, hogy mennyire megosztott a liga. Az esetleges nemzetközi akciót Egyiptom, Algéria, Irak és Libanon tartja jogtalan külföldi beavatkozásnak.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű londoni központú szervezet közölte, hogy vasárnap legalább 26-an haltak meg Szíriában légitámadásban, a felkelők és a kormányerők közötti összecsapásokban és egy pokolgéprobbanásban. Légi- és tüzérségi támadás, valamint összecsapások a Damaszkusztól északkeletre fekvő Ruheiba város környékén voltak, a pokolgépes támadás pedig Deraa város közelében.

Recep Tayyip Erdogan török kormányfő - aki annak a híve, hogy a szíriai hatalom ellen egy nagyszabású nemzetközi támadást kell indítani - kijelentette vasárnap, hogy egy korlátozott katonai akció csak súlyosbítaná a helyzetet az országban. "Az ideiglenes intézkedések nem elegendőek, soha nem voltak azok Szíriában. Bizonyos célpontok támadása nem hogy nem visz közelebb bennünket a megoldáshoz, de még rontja is a helyzetet" - mondta egy isztambuli eseményen. Erdogan pénteken azt mondta: a Szíria elleni katonai beavatkozással arra kell törekedni, hogy vége legyen Bassár el-Aszad elnök hatalmának.

Az amerikai haditengerészet még közelebb vezényelte a Nimitz atommeghajtású repülőgép-hordozót és kísérő hajóit Szíriához arra az esetre, ha szükség volna rájuk egy esetleges katonai csapásnál az arab ország ellen - közölték vasárnap védelmi tisztségviselők.

A Nimitz a négy rombolóval és egy cirkálóval az Arab-tengeren tartózkodik, és a Vörös-tenger felé tart, de egyelőre nem kapott olyan parancsot, hogy a Földközi-tenger keleti medencéjébe kellene mennie.

A haditengerészet a Földközi-tengeren már amúgy is megkétszerezte jelenlétét az utóbbi egy hétben: oda vezényelt további két rombolót.

A Nimitz eddig az Indiai-óceánon tartózkodott, a múlt héten vezényelték az Arab-tengerre. Az Indiai-óceánon felváltotta volna a Truman repülőgép-hordozó, de úgy döntött a katonai vezetés, hogy az is maradjon az Arab-tengeren, növelendő a jelenlétet a Perzsa-öböl térségében.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.