Egyiptom
Muzulmán Testvériség: elnapolták a vezetők perét
Mohamed Badíét és két helyettesét, Hajrat as-Sátert és Rasad Bajúmit azzal vádolják, hogy a június 30-án lezajlott iszlamista-ellenes tüntetés résztvevőinek meggyilkolására buzdították a Muzulmán Testvériség híveit és szimpatizánsait.
2013.08.25 12:38MTIA vasárnapi tárgyaláson a kairói bíróság október 29-re napolta el a Muzulmán Testvériség három vezetőjének perét.
A pár percig tartó tárgyaláson a három vádlott nem jelent meg, amit bírósági források "biztonsági okokkal" indokoltak.
Mohamed Badíét és két helyettesét, Hajrat as-Sátert és Rasad Bajúmit azzal vádolják, hogy a június 30-án lezajlott iszlamista-ellenes tüntetés résztvevőinek meggyilkolására buzdították a Muzulmán Testvériség híveit és szimpatizánsait. Három további vádlott ellen gyilkosság a vád. Ha bűnösnek találják őket, mind a hatra halálos ítéletet szabhat ki a bíróság.
Június 30-án négymillió ember tüntetett Kairóban, követelve az iszlamisták jelöltjeként egy évvel korábban államfővé választott Mohamed Murszi lemondását. A Muzulmán Testvériség székháza előtti összecsapásokban nyolc személy halt meg. A hatalmas demonstráció után három nappal a hadsereg "hideg államcsínyt" hajtott végre, és elmozdította hivatalából Murszit, leváltotta a kormányt, és hatályon kívül helyezte az alkotmányt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:11 Bach: marad az eredeti terv, a Szajnán lesz az olimpiai megnyitó
- 12:10 Rekordszámú turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben
- 11:10 Önkéntes pénztárak: évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a tagok
- 10:09 MGE: minden adott az új autók piacának fellendüléséhez
- 9:08 Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen
- 8:08 A Ladánybene 27 visszament a múltba új lemezén
- 7:55 Csak így tudták eltávolítani a Baltimore-i híd legnagyobb darabját a Dali konténerszállítóról
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06