Több mint 70 halálos áldozat

Iraki merényletek - az al-Kaida helyi szervezete vállalta magára

A merényleteket az elkövetők a ramadán böjthónap végére, illetve az azt követő háromnapos muszlim ünnep, az íd al-fitr kezdetére időzítették.

2013.08.12 08:09MTI
Fotó: MTI

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet egyik helyi csoportja vállalta magára a hétvégi, több mint 70 halálos áldozatot követelő iraki merényletek elkövetését.

A hatóságok szerint a merényletekben több mint 150-en sebesültek meg. Szombat este az iraki fővárosban, Bagdadban autóba rejtett pokolgépek robbantak, mindenekelőtt síita többségű városrészekben.

Különböző zsúfolt helyszíneken - piacokon, éttermek és kávézók közelében - összesen 12 robbanás történt.

A merényleteket az elkövetők a ramadán böjthónap végére, illetve az azt követő háromnapos muszlim ünnep, az íd al-fitr kezdetére időzítették.

Vasárnap esti közleményében a több csoport egyesüléséből létrejött Iraki és Levantei Iszlám Állam nevű szervezet vállalta a merényletek elkövetését, és mindenekelőtt az iraki síitáknak üzent hadat. "A síiták nem lesznek biztonságban sem éjjel, sem nappal" - hangoztatta közleményében a dizsihádista szervezet.

Júliusban több mint ezer ember halt meg Irakban merényletekben, utoljára öt éve volt ennyi halálos áldozat egy hónap alatt.

Az arab országban kiújult a szunnita és a síita felekezetek közötti szembenállás, megfigyelők szerint többek között a szíriai polgárháború táplálja a feszültséget. Szíriában több radikális szunnita iszlamista csoport harcol Bassár el-Aszad elnök és síita szövetségesei - többek között Irán és a libanoni Hezbollah - ellen.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.