68.
Nagaszaki is megemlékezett az atomtámadás évfordulójáról
A Nagaszakit ért atomtámadás 68. évfordulóján a japán város polgármestere bírálta pénteken a tokiói kormányt a nemzetközi nukleáris leszerelés ügyében mutatott tétlensége miatt.
2013.08.09 11:17MTITaue Tomihisza polgármester amiatt bírálta a kormányt, hogy a szigetország áprilisban nem csatlakozott ahhoz az ENSZ-nyilatkozathoz, amelyben 74 aláíró állam leszögezte, hogy az atomfegyverek bevetése "semmilyen körülmények között" nem elfogadható. A nagaszaki polgármester szerint Tokió ezzel cserbenhagyta a nemzetközi közösséget.
A városvezető elmondta, hogy a megállapodást csaknem nyolcvan ország aláírta, de a világ egyetlen atomtámadást elszenvedett államaként Japán erre nem volt hajlandó. A 68 évvel ezelőtti robbanások epicentruma közelében lévő "békeparkban" elmondott beszédében felszólította a japán kormányt, hogy térjen vissza az atommentesség alapelveihez.
Taue amiatt is kifejezte aggodalmát, hogy Abe Sindzó japán kormányfő az atomsorompó-egyezményből kimaradó Indiával folytat tárgyalásokat a nukleáris együttműködésről. Véleménye szerint ez hatástalanná teszi az atomfegyverek elterjedését tiltó nemzetközi szerződést.
Mintegy hatezer ember vett részt a pénteki megemlékezésen Nagaszakiban, köztük John Roos amerikai nagykövet.
A második világháború végéhez közeledve az amerikai légierő 1945. augusztus 6-án dobott le atombombát a japán Hirosima városára. A robbanás több mint egy kilométeres körzetében minden a földdel vált egyenlővé. A második amerikai atombombát három nappal később dobták le Nagaszakira. Az áldozatok pontos számát csak megbecsülni lehet, szakértők a két bombatámadás halottainak számát 210 ezerre teszik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06