Elkeserítő helyzet

Élelmiszerhiány, rosszul táplált gyerekek Észak-Koreában

Idén az észak-koreaiak 80 százaléka szenved élelmiszerhiánytól, és az ötévesnél fiatalabb gyerekek csaknem 20 százaléka rosszul táplált.

2013.08.08 08:11MTI

Ezt állítja csütörtökön megjelent negyedéves jelentésében az ENSZ Élelmezési Világprogramja (WFP). A WFP felmérése szerint 2013 második negyedévében a vizsgált észak-koreai háztartások 70 százalékában "elégtelen" volt az élelmiszer-fogyasztás. 

E családok háromnegyede úgy vészelte át ezt az időszakot, hogy másoktól kapott élelmet, mások kevesebbet ettek egy-egy étkezéskor, és akadtak, akik kihagytak egy-egy étkezést. Mindazonáltal ezek az adatok jobbak, mint a tavalyi hasonló időszakban, akkor ugyanis a családok 87 százaléka nem evett annyit és olyan minőségben, mint amennyi szükséges volna. 

Ez köszönhető részben annak, hogy az észak-koreai vezetőség megnövelte az élelmiszersegély-adagokat, részben pedig a WFP nyújtotta segítségnek. Phenjan annak ellenére több élelmet oszt, hogy csökkent az országnak szállított külföldi segély mennyisége. A lakosság 66 százaléka, vagyis 16 millió ember kap állami élelmiszersegélyt. 

A WFP szakemberei által meglátogatott 120 gyerekkórházban az ötévesnél fiatalabb gyerekek 17 százaléka volt rosszul táplált. Az összes ápolt gyerek 88 százaléka került be a kórházba hasmenéssel, 82 százalék légúti betegséggel, 49 százalék gyomorrontással.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.