Nem tudtak megállapodni

Egymásnak estek a tajvani honatyák

Honatyák estek egymásnak a tajvani parlamentben pénteken, miután egy parlamenti törvénytervezet kapcsán éles nézetkülönbségek támadtak.

2013.08.02 17:10MTI

A két legnagyobb parlamenti párt képviselői egy népszavazásról szóló törvénytervezet miatt kezdtek el dulakodni, egyes honatyák a földre kerülve is civakodtak, mások vízzel locsolták egymást. 

A vitát kiváltó törvényjavaslat szerint a tajvani népnek egy atomerőmű megépítésének sorsáról kellett volna szavaznia, az ügy azonban mélyen megosztja a fő politikai alakulatokat. Ma Jing-zsou elnök Nemzeti Pártja támogatná egy negyedik atomerőmű építésének befejezését. Az erőmű építését a 2000-es években kormányon levő - most fő ellenzéki erő - Demokratikus Haladó Párt (DPP) állíttatta le a 2000-es években. 

Sok tajvani gondolja úgy, hogy az 1987 óta épülő erőmű üzembe állítása súlyos biztonsági kockázatot jelentene a földrengések által gyakran sújtott szigeten. Gazdasági elemzők ugyanakkor azt emelik ki, hogy az újabb energiaellátó létesítmény nélkül nem biztosított a zavartalan energiaszolgáltatás. 

A pénteken reggel kitört verekedés megakadályozta, hogy a parlament dönthessen a népszavazásról, ugyanakkor a jelentős parlamenti többségben levő Nemzeti Párt a későbbiekben könnyedén eldöntheti a referendum sorsát. Ha a népszavazáson a kormánynak tetsző döntés születik, már akár 2016-ban is áramot termelhet az erőmű.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.