Erőszak és válság
Tunézia: választások decemberben?
Az erőszakkal párosuló politikai válság egy vezető ellenzéki politikus múlt heti meggyilkolása után éleződött ki.
2013.07.30 01:42MTIAli Larajed tunéziai miniszterelnök hétfőn azt javasolta, hogy december 17-én legyenek új választások, amelyek szerinte kiutat jelentenének a jelenlegi politikai válságból. Az erőszakkal párosuló politikai válság egy vezető ellenzéki politikus múlt heti meggyilkolása után éleződött ki. Larajed televíziós beszédében kizárta kormánya lemondásának lehetőségét, mondván, hogy "nem ragaszkodunk görcsösen a hatalomhoz, de van feladatunk és felelősségünk, amelyet a végsőkig felvállalunk".
"Úgy gondoljuk, hogy az alkotmányozó nemzetgyűlés legkésőbb október 23-ig kidolgozza a választási törvénykönyvet, hogy december 17-én meg lehessen tartani a választásokat" – mondta a kormányfő, akinek becslései szerint az új alkotmány elfogadásához szükséges munka 80 százalékát már elvégezték. A december 17-i időpont jelképes, mert 2010-ben ezen a napon gyújtotta fel magát Mohamed Buazizi zöldségárus, elindítva ezzel a tunéziai forradalmat, az arab tavasz első felkelését.
Larajed közölte: készek népszavazást kiírni, de azt nem árulta el, hogy pontosan milyen kérdést tennének fel. A kormányfő leszögezte: "a kormány továbbra is nyitott a párbeszédre munkája hatékonyságának javítása érdekében".
Mohamed Brahmi ellenzéki képviselő múlt heti meggyilkolásával kapcsolatban a kormányfő elítélte a "terrorcselekményt", de bírálta azokat is, akik a kormány megbuktatására akarták felhasználni a tragédiát. Széles ellenzéki koalíció követeli a kormány lemondását és az alkotmányozó nemzetgyűlés feloszlatását, valamint "nemzeti egységkormány" megalakítást az újabb mély politikai válságból való kilábalás érdekében.
Kapcsolódó írások:
- A tunéziai kormány új választásokat szeretne
- Könnygázt vetettek be a kövekkel dobálózó tüntetők ellen
- Tunéziai kormány: válságülés, tüntetések közepette
- Tunézia - könnygáz és temetés
- Újabb tüntetések Tunéziában, ellenzéki képviselők mondtak le
- Ugyanazzal a fegyverrel öltek meg két ellenzéki politikust
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:29 A hétvégén rendezik meg a Múzeumok majálisát a Nemzeti Múzeumban és a Múzeumkertben
- 23:44 Lackfi János és Barsi Balázs kapta idén a Stephanus-díjat
- 22:25 Letartóztatták korrupció miatt az orosz védelmi minisztérium személyzeti főnökét
- 21:24 Majoross Gergely lett a magyar férfi jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya
- 20:22 Cannes - Mesterséges intelligenciával erősítették a fesztivál biztonságát
- 20:13 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: megtalálták az egyik áldozat holttestét
- 19:21 Franciaországba rekordösszegű külföldi befektetés érkezik idén
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06