Számla

Spanyolországi vonatbaleset: 79-re emelkedett a halálos áldozatok száma

Elhunyt a szerdai spanyolországi vonatszerencsétlenségben megsérült egyik utas, ezzel 79-re emelkedett a halálos áldozatok száma.

2013.07.28 17:59MTI

A sérültek közül hetvenen vannak kórházban, és 22-nek válságos az állapota. Két gyerek is van köztük - közölték Galicia tartomány hatóságai vasárnap.

Az áldozatok azonosítása vasárnap befejeződött, a szerelvény összes darabját összegyűjtötték a szakértői vizsgálat céljából.

A mozdonyvezetőt vasárnap bíróság elé állítják Santiago de Compostelában gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával, még mielőtt letelik a 72 óra, ameddig előzetes letartóztatásban lehet tartani. Francisco José Garzón nem tett vallomást, amikor a rendőrség a kórházban kihallgatta.

Az eddigi vizsgálatok azt bizonyították, hogy a Madridból érkező szerelvény mindössze négy kilométerre a Santiago de Compostela-i pályaudvartól túl későn fékezett egy rendkívül éles kanyarban. A sebességét tekintve a hagyományos és a szupergyors közötti, úgynevezett hibridvonat egy nagysebességű közlekedésre alkalmas vonalon haladt óránkénti 190 kilométerrel, noha az adott szakaszon 80 kilométeres sebességkorlátozás volt érvényben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.