Snowden még nem végzett

Napokon belül újabb leleplezések várhatók...

Pár napon belül újabb leleplező cikkek jelenhetnek meg Edward Snowdentől, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) egykori munkatársától származó információk alapján.

2013.07.19 16:46MTI

Ezt állítja az a brit újságíró, aki júniusban a The Guardian című lapban elsőként közölte Snowden nemzetközi botrányt kiváltó kiszivárogtatásait. 

Glenn Greenwald az ARD német közszolgálati televíziónak adott interjúban elmondta: Snowden révén 9-10 ezer szigorúan titkos minősítésű dokumentumokhoz jutott a Der Spiegel című német hírmagazin egy munkatársával, Laura Poitras-szal együtt egy hongkongi út során. 

A dokumentumok hét hete vannak nála, tanulmányozásukkal még nem végzett, de az már látható, hogy rendkívül szoros együttműködés alakult ki az NSA és amerikai cégek, köztük a Facebook, a Google és a Skype között. Greenwald szerint arra lehet számítani, hogy a következő napokban további cikkek jelennek meg a Snowden-féle iratok alapján, és az újabb történetek "nagyobbat robbannak majd" Németországban, mint az NSA és a német szervek együttműködéséről szóló eddigi beszámolók. 

A német szolgálatok nem azzal az intenzitással működnek együtt az elektronikus hírszerzésre szakosodott NSA-val, mint a brit, az ausztrál, vagy a kanadai szervek, de "ott vannak a második sorban", és állandó az információcsere közöttük - mondta az újságíró. 

A Rio de Janeiróban élő Glenn Greenwald hozzátette: a seremetyjevói nemzetközi repülőtér tranzitzónájában tartózkodó Snowdennel egy titkosított azonnali üzenetküldő szolgáltatás segítségével tartja a kapcsolatot. 

Az amerikai informatikus, aki az oroszországi ideiglenes menedék iránti kérelmének elbírálására vár a reptéren, továbbra is meg van győződve arról, hogy helyes döntés volt az NSA titkos adatgyűjtő programjairól szóló dokumentumok kiszivárogtatása - tette hozzá. Saját helyzetéről Greenwald elmondta: aki a világ legerősebb hatalmáról szóló szigorúan titkos dokumentumok birtokába jutott, annak gondoskodnia kell a személyes biztonságáról, különös tekintettel arra, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) jelenléte "erőteljes" Rióban.
 
Hozzátette: állandóan magánál tartja a Snowdentől származó anyagokat, és másolatokat helyezett el a világhálón.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.