Eddig hat halálos áldozata van
Madárinfluenza - Óvintézkedések Hongkongban
Hongkong óvintézkedéseket hozott az új madárinfluenza-vírus miatt azt követően, hogy egy hétéves kislányon, aki Sanghajban járt, gyanús tüneteket észleltek. A szárazföldi Kína keleti részén eddig hat halálos áldozata van a H7N9-nek.
2013.04.05 19:32MTIA kislányt a Queen Elizabeth kórházban tartják szigorú megfigyelés alatt. A különleges közigazgatási övezet járványmegelőző intézkedéseinek sorában fokozottan ellenőrzik a baromfitelepeket, a vágóhidakat és felfüggesztették a szárazföldi Kínából származó baromfi behozatalát. Vietnam szintén bejelentette, hogy leállította a baromfi importját Kínából.
A japán repülőtereken plakátok figyelmeztetik a Kínából érkező utasokat a beléptetésnél arra, hogy ha lázasnak érzik magukat, azonnal forduljanak orvoshoz. Kínában eddig összesen 16 megerősített fertőzést regisztráltak, köztük van egy négyéves gyerek, akinek állapota javulóban van - közölte a Hszinhua hírügynökség. A sanghaji hatóságoknak egy nagybani piacon értékesítésre szánt galambból vett mintából első alkalommal sikerült kimutatniuk a H7N9 vírust.
Ennek következtében pénteken több mint 20 ezer szárnyast levágtak. A kelet-kínai metropoliszban, ahol legkevesebb négy embert ölt meg az új madárinfluenza vírus, az élő baromfi-piacokat szombattól bezárják. Az eddigi vizsgálatok alapján a H7N9, amelynek egyelőre nincs ellenszere, érzékenyen reagált a Tamiflu elnevezésű gyógyszerre, ami a szakemberek szerint azt jelenti, hogy a fertőzöttek - korai stádiumban - eredményesen kezelhetők vele.
A nemzetközi tőzsdéken, a légitársaságok részvénypiacán máris megmutatkozott a légiforgalom esetleges csökkenése miatti aggodalom. Az Air China papírjai például pénteken Hongkongban 9,8 százalékot estek. Ez négyre visszamenőleg az egy napon belüli legnagyobb részvényesése volt a cégnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06