Fókuszban Magyarország
Médiaszabadság: nyilvános konzultációt kezdeményez Neelie Kroes
Az európai médiaszabadság kérdéseiről kezdeményez nyilvános konzultációt Neelie Kroes, a "digitális napirend" - azon belül a médiaügyek - témájában illetékes európai bizottsági alelnök.
2013.03.22 09:21MTIKroes szóvivője közölte, hogy a konzultációt pénteken hirdetik meg. A holland liberális politikus ezen a napon Írországban, egy dublini konferencián tart előadást. Szóvivője szerint Neelie Kroes ott elhangzó beszédben elmondja majd: erre a konzultációra, vitára feltétlenül szükség van, mert aggodalomra ad okot Európában a médiaszabadság helyzete, és mert "a brüsszeli politikusok a jelek szerint pártpolitikai lojalitásból kíméletet tanúsítanak azzal kapcsolatban, hogy mi történik egyik vagy másik tagországban".
A Kroes-beszéd előre ismertetett szövege szerint az egyik leginkább reflektorfénybe került uniós tagállam Magyarország, ahol - megfogalmazása szerint - még nem oldódtak meg a médiaszabadsággal kapcsolatos kérdések, "az Európa Tanács ajánlásainak csak a töredékét valósították meg". Neelie Kroes ugyanakkor üdvözli azt, hogy a Klubrádió "különösen hosszas és bonyolult jogi csata után végre megkapta a vitatott frekvenciát".
Az Európai Bizottság alelnöke ugyanakkor a beszédben azt is hangsúlyozza, hogy a médiával kapcsolatos aggodalmak és viták nem csupán egyetlen tagországban, hanem szerte az EU-ban megmutatkoznak. Példaként utal az átláthatatlan bulgáriai médiatulajdonlási koncentrációra és a nagy-britanniai telefonlehallgatási botránysorozatra.
A nyilvános konzultáció szükségességét korábban már felvetette egy szakértői csoport, amely Kroes felkérésére áttekintette az európai médiaszabadság és -pluralizmus problémáit. A bizottsági alelnök szóvivője szerint valószínű, hogy a konzultáció nyomán konkrét formát ölt majd az igény az audiovizuális szabályozó testületek függetlenségének kötelezővé tételére, valamint e kötelezettség erőteljes érvényesítésére. Ezt a célt az audiovizuális és médiaszolgáltatásokról szóló (AVMS) uniós irányelv 30. cikkelyének módosításával lehetne elérni.
A hivatalosan ez év június 7-éig tartó nyilvános konzultáció során ennél átfogóbb témakörben is vár véleményeket az Európai Bizottság - így például azzal kapcsolatban, hogy milyen hatáskörökkel rendelkezzen az Európai Unió a médiaszabadság megvédése érdekében, milyen szerepet lássanak el a hatóságok, hol érvényesüljön szakmai önszabályozás, miként védjék az újságírók forrásait.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06