Automata gépfegyverrel
Ukrajnában agyonlőtték egy krími település polgármesterét
Automata gépfegyverrel agyonlőtték kedden az ukrajnai Krím-félszigeten lévő Szimejiz település polgármesterét. A sajtó értesülése szerint bérgyilkosság történt egy földeladási vita miatt.
2013.02.26 13:58MTIA hatóságok tájékoztatása szerint egy gépkocsiból lőttek rá Kirilo Kosztenko polgármesterre a városháza előtt. A nyomozók a gyilkosság után a környező hegyekben egy kiégett autót találtak, benne egy Kalasnyikov gépkarabéllyal.
Az ukrán sajtónak nyilatkozó politikusok szerint a bűnügy hátterében nagy valószínűséggel földeladási vita állhat. A bérgyilkosságot a krími autonóm terület helyi parlamenti képviselőinek egyike rendelhette meg - fejezte ki meggyőződését újságíróknak nyilatkozva Hennagyij Moszkal nyugalmazott rendőr altábornagy, jelenlegi ellenzéki parlamenti képviselő.
Az ukrán média emlékeztetett arra, hogy a most meggyilkolt polgármestert 2011 júliusában őrizetbe vették annak gyanújával, hogy földeladási ügyben kenőpénzt fogadott el. Azonban már augusztusban szabadon engedték, ugyanis a földeladásokkal összefüggő minden törvénytelenséget magára vállalt a település tanácsának egy képviselője, Timur Semsegyinov.
Előző nap találták meg egy családi ház melletti emésztőgödörben a dél-ukrajnai Herszon megyei tanács egyik kormánypárti képviselőnőjének holttestét, akit az előzetes vizsgálatok alapján agyonvertek. A rendőrség jelenleg nem politikai indítékra, hanem családi viszályra gyanakszik. Őrizetbe vették ugyanis a képviselőnő férjét, akiről közölték, hogy alkoholista, aki gyakran bántalmazta családtagjait.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
- 14:47 Több mint ötmilliárd forintos beruházást hajtott végre Szombathelyen a Schaeffler
- 13:46 A félvezetők globális eladása 15,2 százalékkal nőtt az első negyedévben éves szinten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06