Halálos áldozatok és sebesültek

Mali elnöke beszámolt Konna város visszafoglalásáról és a veszteségekről

Mali ügyvezető elnöke tévébeszédben számolt be vasárnap arról, hogy az elmúlt napokban visszafoglalták Konna városát az iszlamistáktól.

2013.01.13 08:40MTI

A település a fővárostól, Bamakótól 700 kilométerre északkeletre fekszik.
   
Dioncounda Traoré államfő elmondta, hogy a harcokban a kormányhadsereg 11 katonája vesztette életét és 60 megsebesült.
   
A város birtoklásáért folytatott küzdelemben, amelyet a francia légierő támogatott, meghalt száz szélsőséges. Az összecsapások során az iszlamisták 30 járművét semmisítették meg. A kormányerők most a városban maradt lázadók után kutatva átfésülik a területet.
   
A Human Rights Watch (HRW) nevű nemzetközi emberjogi szervezet helyi képviselője ezzel egy időben azt közölte, hogy meghalt tíz civil, amikor egy folyón megpróbált átkelni. A halálos áldozatok között három gyerek is volt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.