Magándetektív-jelentés
Kémkedtek a dolgozók után az Aldi Südnél
Éveken keresztül megfigyeltette dolgozóit a németországi központú Aldi Süd nemzetközi diszkontáruházlánc - írta a Der Spiegel című német hetilap vasárnap megjelent számában egy magándetektív beszámolója alapján.
2013.01.06 17:41MTIAz Aldi Süd a Der Spiegel szerint hivatalosan a bolti lopások megakadályozására adott megbízásokat Wolfgang Paul magándetektívnek, de egyebek mellett arra is utasította, hogy a felügyelete alá tartozó áruházakban figyelje meg a dolgozókat a raktárakban és az öltözőkben elhelyezett kamerákkal, készítsen jelentéseket a szokásaikról, a rendhagyó, feltűnő jelenségekről, de az alkalmazottak között szövődő szerelmi kapcsolatokról is.
Amikor a külső vállalkozóként dolgozó detektív kifogásolta az előírt módszereket, az óriáscég menedzserei megfenyegették, hogy visszavonják a megbízásokat, és a vállalat ügyvédeit mozgósítva tönkreteszik - áll a beszámolóban.
A cég a Der Spiegelnek megküldött állásfoglalásában visszautasította a vállalkozó állításait, és hangsúlyozta, hogy nem adott megbízást magándetektíveknek jogellenes módszerek alkalmazására, és nem is tűr el ilyesmit.
A lap emlékeztetett az Aldi egyik legnagyobb versenytársa, a Lidl 2008-as megfigyelési botrányára. A Lidl több száz németországi üzletében rendszeresen megfigyelték a dolgozókat biztonsági kamerákkal és hivatalosan a bolti lopások megakadályozása céljából megbízott magándetektívekkel.
"Nincs semmi különbség az Aldi és a Lidl között" - mondta a Der Spiegelnek Wolfgang Paul, aki csaknem 15 évig dolgozott az Aldi Südnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
- 12:21 Putyin: Oroszország 'mai állás szerint' nem tervezi Harkiv elfoglalását
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06