Erősödik a spekuláció

A Google elnöke lehet az új amerikai pénzügyminiszter

Egyre erősödik az a spekuláció, hogy Barack Obama elnök Eric Schmidtet, a Google elnökét nevezi ki a pénzügyi vagy a kereskedelmi tárca élére, esetleg ő lehet az új "üzletügyi miniszter" - állította a The Washington Examiner.

2012.12.05 16:27MTI

Az ingyenesen terjesztett konzervatív napilap emlékeztetett arra, hogy a Google az idén 1,9 millió dollárral támogatta a demokrata jelöltek választási kampányát, valamint hogy Schmidt november 6-án, a választás napján az elnök chicagói kampány-főhadiszállásán tartózkodott.

"Senki sincs kedvezőbb helyzetben nála, hogy állást kapjon a kabinetben, ha ő is úgy akarja" - nyilatkozott a lapnak egy meg nem nevezett demokrata politikai stratéga.

A The Washington Examiner szerint a Google azóta támogatja pénzzel és tanáccsal Obamát, amióta a politikus megjelent az országos politika színpadán.

"Osztozunk abban a meggyőződésben, hogy a világot alulról felfelé, és nem felülről lefelé lehet megváltoztatni" - mondta Obama, miután 2007-ben felkereste a Google főhadiszállását.

Schmidt a lap szerint 2008-ban Obama oldalán állt a frissen megválasztott elnök első sajtótájékoztatóján. A Google négy évvel ezelőtt 1,6 millió dollárral támogatta a demokraták, és több mint 700 ezer dollárral Obama kampányát.

Timothy Geithner pénzügyminiszter, aki kulcsszerepet visz a Fehér Ház és a republikánus képviselőházi többség között a "költségvetési szakadék" elkerüléséről folytatott tárgyalásokon, korábban bejelentette, hogy távozik a posztjáról.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.