Egyelőre nem közölték, hogy kik jöhetnek szóba

Obama egy Kennedyvel keresi alelnökjelöltjét

Barack Obama szenátor, az amerikai Demokrata Párt várható elnökjelöltje kijelölt egy háromtagú szakértői csapatot, köztük Caroline Kennedyt, John F. Kennedy volt elnök lányát, hogy térképezze fel számára a lehetséges alelnökjelöltek körét.

2008.06.05 16:51MTI

Caroline Kennedy Schlossberg író-filantróp mellett Eric Holder, Bill Clinton egykori elnök igazságügyminiszter-helyettese és Jim Johnson kampányszakember a team tagja, utóbbi már John Kerry és Walter Mondale demokrata jelölteknek is segített felkutatni a szóba jöhető alelnökjelölteket 2004-ben, illetve 1984-ben. Egyelőre nem közölték, hogy mely politikusok jöhetnek szóba.

A jobboldali The Washington Times értesülése szerint a Demokrata Párt vezető stratégái eközben már nyíltan kezdik ellenezni, hogy Hillary Clinton legyen Obama társa a novemberi elnökválasztáson. A volt first lady állítólag agresszív háttérkampányt kezdett az alelnökjelöltségért. Jimmy Carter volt elnök, Obama támogatója, kijelentette: Hillary Clinton alelnökjelöltsége "a legnagyobb hiba lenne, amit el lehet követni". Egy másik befolyásos demokrata pártvezető, Edward G. Rendell pennsylvaniai kormányzó, aki egyébként Clinton híve, közölte: még a volt first ladynek, 18 millió szavazattal a háta mögött sincs joga arra, hogy alkudozzon a de facto elnökjelölttel.

A The Wall Street Journal szintén arról szerzett értesülést Obama közvetlen környezetéből: valószínűtlen, hogy Hillary Clinton lesz az alelnökjelölt. A volt first lady a tervek szerint szombaton jelenti be hivatalosan visszalépését és Obama támogatását.

A Clinton-stáb, miközben a visszalépés bejelentésére készül, az utóbbi 24 órában úgy manőverezett, hogy a New York-i szenátor legyen az alelnökjelölt. Clinton egyik támogatója, Bob Johnson, a Fekete Szórakoztató Hálózat nevű médiacsoport alapítója például levelet ír a kongresszus fekete lobbicsoportjának, sürgetve, hogy bírja rá Obamát Clinton alelnökjelöltségére.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.