Új választások
A kuvaiti emír feloszlatta a parlamentet
A kuvaiti emír vasárnap feloszlatta a parlamentet, megnyitva ezzel az utat a hatvan napon belül megrendezendő új választások előtt.
2012.10.07 15:33MTISzabah el-Ahmad el-Dzsábir asz-Szabah sejk ezzel a döntésével lényegében eleget tett az ellenzék kérésének.
Az alkotmánybíróság június végén a Kuvaitot kormányzó Nyugat-barát uralkodócsalád kérésére feloszlatta az öt hónappal korábban, februárban megválasztott parlamentet, amelyben az iszlamisták vezette ellenzék szerzett többséget. A testület ugyanis érvénytelenítette a februári választások eredményét, és visszaállította a 2009-ben megválasztott, majd a 2011 decemberében feloszlatott korábbi törvényhozó testületet. Ez utóbbinak a feloszlatásáról döntött most az emír.
Kuvaitban viszonylag szabadabb a politikai rendszer a többi Perzsa-öböl menti államhoz képest, de a politikai pártok itt is be vannak tiltva. Politikai ügyekben a sejk mondja ki a végső szót. A kis arab államban is nőtt az utóbbi időben a belpolitikai feszültség, az "arab tavasz" szele itt is érződött. Különösen tavaly nyáron hágott tetőfokára az elégedetlenség, akkor tüntetések folytak, amelyeken a miniszterelnök távozását követelték, a közügyek rossz kezelésével vádolva őt.
A belpolitikai válság nyomán tavaly decemberben az emír feloszlatta az akkori parlamentet, azt, amelyiket aztán júniusban az alkotmánybíróság visszaállított, újabb belpolitikai válságot teremtve ezzel az olajban gazdag Öböl menti államban. Annak a törvényhozó testületnek kell mostantól beszüntetnie tevékenységét, hogy két hónapon belül az urnákhoz hívhassák a lakosságot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06