USA 2012
WP: Obama saját magának köszönheti, hogy alulmaradt a vitában
Barack Obama saját magának köszönheti, hogy az amerikai elnökjelöltek első tévévitájában alulmaradt republikánus kihívójával szemben.
2012.10.05 18:59MTIAz újraválasztásáért küzdő elnök az eltelt négy évben szorgalmasan kerülte azokat a helyzeteket, amikor kérdéseket intézhettek volna hozzá, uralkodói távolságtartással kezelte a sajtót, az övétől eltérő véleményforrásokat és a kétkedő hangokat - írta pénteken a The Washington Post neves politikai szemleírója, Dana Milbank.
A szerda esti denveri összecsapás értékes tanulsággal szolgál Obamának: ő az Egyesült Államok elnöke, nem pedig királya. Az elnökjelöltek első tévés szópárbaján - amelyen a republikánus vetélytárs az Obama-hívek nagy megdöbbenésére zavarba hozta az elnököt - úgy tűnt, mintha meztelen lenne a király.
Az elnökjelölti vita kapcsán az elemzők körében egyetértés látszik kialakulni arról, hogy a volt massachusettsi kormányzó sokat tett népszerűsége javításáért, az elnök teljesítménye viszont messze elmaradt a várakozásoktól.
A The Washington Post szemleírója szerint Barack Obama egyfajta modern rekordot állított fel a sajtó kérdéseinek elkerülésében. Sokkal kevesebb alkalommal felelt riporterek érdeklődésére, mint Ronald Reagan, George H. W. Bush, Bill Clinton vagy akár George W. Bush. Obama távol tartotta magát a kongresszus tagjaitól is, és különösen Rahm Emanuel kabinetfőnök távozása után bólogató Jánosok vették körül.
Barack Obama szeptember 30-ig 19 önálló sajtókonferenciát tartott a Fehér Házban. Elnökségének ugyanezen pontjáig Ronald Reagan 26 konferencián felelt az újságírók kérdéseire, George H.W. Bush esetében ez a szám 59, Bill Clintonnál 31. Obama több hivatalos sajtóértekezletet tartott, mint elődje, George W. Bush, ám utóbbi lényegesen több informális beszélgetésen (340) vett részt tudósítókkal, mint Obama (105) elnökségüknek eddig a pillanatáig. Ez utóbbi mutató Clinton esetében 585, az idősebb Bushnál 309, Reagannél 135 volt.
Barack Obama idén március óta nem tartott teljes értékű sajtótájékoztatót a Fehér Házban. Egy júliusi kabinetülés után egy riporter megpróbálta feltenni neki azt a kérdést, hogy a coloradói lövöldözés után nem volna-e szükség új fegyverszabályozásra, de Obama a választ elviccelte. Az elnök médiaszereplései során ahelyett, hogy kiállt volna a kemény kérdésekkel záporozó újságírók elé, gyakran olyan habkönnyű interjúkat választott szórakoztató műsorokban, többször a first ladyvel együtt fellépve, amelyekben csak kesztyűs kézzel bánnak az elnökkel.
Dana Milbank szerint ez az elszigeteltség szinte egyenesen vezetett a denveri vita eredményéhez: Obama kijött a gyakorlatból, és felkészületlenül érte a kihívás. A Fehér Ház azt feltételezte, hogy Obama közösségi médiában rendezett találkozói - fórumok egyebek között a YouTube-on, a Twitteren és a Facebookon - helyettesíthetik a hagyományos elnöki kommunikációt. Kiderült, Obama vitakészsége elsorvadt, nem volt felkészülve egy régi stílusú adok-kapokra.
Mint a The Washington Post elemzője rámutatott: a burokban élő elnök problémája nem csak Obamára jellemző. Amint arra a demokraták a szerdai vita után siettek is rámutatni, több más hivatalban levő elnök, köztük Jimmy Carter, Ronald Reagan és a két Bush sem szerepelt jól az első tévés elnökjelölti találkozón.
Mint a National Journal elemzője, Ron Fournier kifejtette, Obama sok elődjéhez hasonlóan a Fehér Házban töltött négy év után berozsdásodva nézett szembe kihívójával az első vitán. A hivatalban levő elnöknek mindig meg kell védenie teljesítményét, s ez nem igazán könnyű a jelenlegi nehéz gazdasági időkben, Obama Denverben szinte végig védekezésre kényszerült. Az elnökjelölti vitákon való gyenge teljesítmény a korábbi választásokon szerepet játszott Carter és az idősebb Bush végső vereségében, Reagan és az ifjabb Bush viszont remekelt a vitákban, ami hozzájárult újraválasztási győzelmükhöz.
A The Washington Post szemleírója megjegyezte: Obamának az a szerencséje, hogy az elnökjelöltek tévés vitája háromjátszmás mérkőzés. Romney első vita utáni csillogása valószínűleg meg fog fakulni a hátralevő két összecsapáson, amikor megpróbálja majd megmagyarázni több kétes állítását például a gazdagok adóztatásával és adócsökkentési terveivel kapcsolatban. De még ha felül is kerekedik végül Barack Obama, emlékeznie kell majd a denveri figyelmeztetésre: csak a saját helyzetét nehezíti meg, ha elkerüli a kemény kérdéseket - írta Dana Milbank.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06