Ukrajna
Összevertek egy Timosenko-párti képviselőjelöltet
Ismeretlenek összeverték a Julija Timosenko bebörtönzött ukrán exkormányfő mögött álló Egyesült Ellenzék egyik képviselőjelöltjét és helyi kampányfőnökét a nyugat-ukrajnai Hmelnickij megyében.
2012.10.05 11:55MTIOlekszandr Kszenzsukot azért verték meg, mert összetévesztették az ellenzék egyik vezető politikusával, Hennagyij Moszkal ellenzéki parlamenti képviselővel, egykori belügyminiszter-helyettessel.
Moszkal a Korreszpondent ukrán hírportál pénteki jelentése szerint újságíróknak elmondta, hogy az incidenst megelőzően sajtótájékoztatót tartott a megyében lévő Kamjanec-Podolszkban. "A sajtótájékoztató után bennmaradtam még beszélgetni az újságírókkal. A kampányfőnök viszont, aki egyébként külsőleg hasonlít rám, elindult, ám a kijáratnál öt ismeretlen fiatal férfi állta el az útját. Azt kérdezték tőle, hogy te vagy Moszkal? Erre ő igennel válaszolt, hogy engem védjen" - mesélte a parlamenti képviselő, aki szerint a támadók flakonokból ismeretlen folyadékot fújtak a megyei politikus arcába, többször megütötték, majd elmenekültek a helyszínről.
Kszenzsukot a támadás után kórházba szállították kivizsgálásra, állapotáról nincs hír. A helyi rendőrség vizsgálatot indított az ügyben. Moszkal hozzáfűzte, hogy a szemtanúknak sikerült mobiltelefonnal lefotózniuk a támadók közül kettőt, a fényképeket átadták a rendőrségnek.
Egy héttel ezelőtt a Luhanszk megyei Krasznij Lucs városában az ellenzéki Ukrán Néppárt helyi jelöltjének kampányfőnökét késelték meg az utcán.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06