Szigetvita - ELEMZÉS

Mi van a kínai-japán vita mögött?

Kína és Japán a XX. század nagy részét kölcsönös ellenségeskedéssel, néha pedig nyílt háborúskodással töltötte, de negyven évvel ezelőtt, 1972. szeptember 29-én helyreállt a viszony a két ország között.

2012.09.28 11:24MTI
nyomtatásKinyomtatom
beszélj rólaFórumozok róla
+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméretbetűméret

Az évforduló nem felhőtlen, a kínai-japán kapcsolatok újra mélypontra jutottak a lakatlan, de nyersanyagokban igen gazdag, japánul Szenkakunak, kínaiul Tiaojünek (Diaoyu) nevezett szigetek hovatartozása miatt egyre jobban elmérgesedő vita nyomán - írta Rodger Baker, az austini (Texas) Stratfor kiadó geopolitikai elemzője.

A szigetcsoport, amely nem több néhány lakatlan sziklánál, önmagában nem sokat ér. Ennek ellenére nacionalista politikai erők mindkét országban arra használták fel a jogilag Japán fennhatósága alá tartozó szigeteket, hogy fellobbantsák a régóta lappangó ellenséges érzelmeket. A kínai kormány még a Japán-ellenes tüntetések megszervezésében is segédkezett, amikor kiderült, hogy Tokió szeretné megvásárolni a szigeteket jelenlegi tulajdonosuktól. A tengeri útvonalaktól függő szigetországként Japán a demonstrációknál jóval nagyobb fenyegetésként érzékelte a kínai flotta látványos fejlesztését és bővítését. Kínát politikai és gazdasági szükségletei is a katonai tevékenységének kiterjesztésére sarkallják, de előfordulhat, hogy ezzel Peking felébreszti a II. világháború vége óta szunnyadó "japán oroszlánt".

Kína és Japán évtizedekig tartotta magát egy hallgatólagos megállapodáshoz, amely szerint a szigetvitát inkább a szőnyeg alá söpörték. Tokió beleegyezett, hogy nem kezd új építkezésekbe a szigeteken, és nem hagyja, hogy bárki is kikössön ott. Kína pedig cserében jégre tette a szigetekre formált igényét, és nem hagyta, hogy a vita negatívan befolyásolja a két ország kereskedelmi és politikai kapcsolatait. Kisebb összezördülések persze előfordultak, főként a japán parti őrség és a szigetekhez közelítő kínai vagy japán nacionalista aktivisták között voltak konfliktusok. Ezektől eltekintve a szigetvita mindeddig nem játszott jelentős szerepet a világ második és harmadik legnagyobb gazdasági hatalmának kapcsolatában.

Az áprilisban újra felszínre került, s azóta szinte kenyértörésig fajuló érdekellentét bizonyára részben a nehéz politikai és gazdasági helyzet számlájára írható. Mind Kína, mind Japán politikai válsággal küzd, s a gazdasági fejlődésük útja sem egyértelmű. A vita ugyanakkor mélyebb, a két ország eltérő fejlődéséből és szerepéből adódó attitűdöket is tükröz.

Fölemelkedő ázsiai hatalomként Kína jelenleg olyan rendszerszintű válságon megy keresztül, amelyet Japán a kilencvenes évek elején, Dél-Korea és a többi ázsiai tigris pedig az évtized végén már megtapasztalt. A kínai gazdaság lassan eléri az export-orientált, hitelből finanszírozott gazdasági fejlődés logikus határait, s szembe kell néznie a gyors felemelkedés gazdasági és társadalmi következményeivel. Súlyosbítja a helyzetet, hogy az évtizedenként esedékes politikai vezetőváltásnak is épp most jött el az ideje.


A kínai gazdasági terjeszkedéssel ellentétben a katonai fejlesztések még korántsem tetőztek. A kínai hadsereg modern haderővé alakult, amely mind nagyobb befolyással bír Peking külpolitikájára, s egyre magabiztosabban lép fel regionális szinten is. Ennek egyik árulkodó jele volt, amikor szeptember 23-án a kínai haditengerészet bejelentette, hogy ezentúl egy repülőgép-hordozó is a hadiflotta részét képezi.

Japán már két évtizede küzd a gazdasági stagnálással, ennek ellenére ma is a világ meghatározó gazdasági nagyhatalma, s rengeteg rejtett erő van még benne. Kínának a japán stagnálás húsz éve alatt éppen csak sikerült utolérnie, majd lehagynia a szigetországot. A gazdasági nehézségek a politikai status quót labilissá tették, s a tradicionális pártok mellett megjelentek az új, független, regionális érdekeket képviselő erők is. Utóbbiak nyíltan hirdetik nacionalista eszméiket, és agresszívabb külpolitikát sürgetnek Tokió részéről.

A japán katonai fejlesztések nem voltak olyan látványosak, mint a kínaiak, de Tokió az észak-koreai atomprogramot, a dél-koreai és a kínai terjeszkedését látva óvatos korszerűsítésbe kezdett. Az Egyesült Államok, részben mivel saját érdeke is, hogy szövetségeseivel megossza a biztonság fenntartásának terheit, bátorította Japánt a haditechnikai fejlesztésekben.

Míg Kína egyelőre kissé bizonytalanul kezeli a hadsereget külkapcsolatainak alakításában, Japánban sokkal artikuláltabb a katonaság újra felfedezett szerepe a külpolitikában. Annak az esélye, hogy az elmérgesedett konfliktusban a két ország egymás ellen vetné be a hadseregét, elég csekély. A legnagyobb kockázatot az jelenti, ha egy nem szándékos tengeri összecsapás esetleg halálos áldozatokat követel, növelve ezzel a nyomást az elszenvedő félre, hogy alkalmazzon megtorlást. "Ha egy japán vagy egy kínai életét veszítené (egy tengeri incidensben), az a nacionalista érzelmek felkorbácsolásához vezetne" - vélekedett Linda Jakobson, a Sydney-i Lowy Institute for Policy Kelet-Ázsia programjának igazgatója. "De nem tudom elképzelni, hogy emiatt megtámadnák egymást. Meggyőződésem, hogy ez esetben a józan ész kerekedne felül" - tette hozzá.

Kapcsolódó írások:

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.