Ha nem lesz megegyezés a svédekkel
Szlovák vadászgépek védhetnék a cseh légteret
Nem kizárt, hogy a szlovák hadsereg vadászgépei fogják védeni Csehország légterét, ha a cseh és a svéd tárgyaló feleknek nem sikerül megegyezniük a Gripen típusú vadászgépek bérletének meghosszabbításáról.
2012.09.27 09:05MTICseh és szlovák szakértők már vizsgálják ennek a lehetőségnek a jogi feltételeit - írja a Lidové Noviny című konzervatív cseh napilap csütörtökön. A cseh kormány nem elégedett azokkal a feltételekkel, amelyeket Svédország szabott a vadászgépek bérlésének meghosszabbítására. Csehország 2004-ben vett bérbe Svédországtól tíz évre 14 darab Gripen vadászgépet 19,6 milliárd koronáért (mintegy 210 milliárd forint). A mostani tárgyalások ennek a szerződésnek a meghosszabbításáról folynak. Prága szeretne kevesebbet fizetni, de Stockholm egyelőre nem hajlandó csökkenteni a bérleti díjat.
Alexandr Vondra cseh védelmi miniszter egy hete úgy nyilatkozott: ha a feleknek most sem sikerülne megegyezniük, a cseh kormány két-három évre egy átmeneti bérleti szerződést kötne, majd új pályázatot írna ki a vadászgépek beszerzésére. Az új pályázat feltételeinek vázlatát a cseh kormány november végéig szeretné elkészíteni. A prágai sajtó már korábban úgy értesült: ha Svédország ebbe az átmeneti időszakba sem menne bele, akkor a csehek megpróbálnának megegyezni a szlovákokkal, hogy szlovák gépek védjék egy ideig a cseh légteret.
A téma Robert Fico legutóbbi prágai tárgyalásain állítólag már napirenden volt. A Lidové Noviny szerint az ajánlatot a szlovák védelmi tárca tette a cseheknek. "A Cseh Köztársaság tapasztalataiból indultunk ki, hiszen a cseh légierő már felügyelte a balti államok légterét" - erősítette meg a lapnak ezt az értesülést Martina Balleková, a szlovák védelmi minisztérium szóvivője. A szlovák légierő MiG-29-es orosz vadászgépekkel rendelkezik. Ami a cseh hadsereget és magát a cseh légvédelmi erőket illeti, a Lidové Noviny azt írja, hogy a katonák mindenképpen azt szeretnék, ha maradhatnának a Gripenek. Svédországon kívül Csehország, Magyarország, a Dél-afrikai Köztársaság és Thaiföld hadserege használ JAS-39 Gripen típusú vadászgépeket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06