Iszlámellenes film - Elemzés

A Neue Zürcher Zeitung a muzulmánok haragjáról

Az iszlám világon végigsöprő legújabb Nyugat-ellenes tiltakozások egy identitását kereső tömeg elkeseredésének a kifejezői.

2012.09.26 13:41MTI
nyomtatásKinyomtatom
beszélj rólaFórumozok róla
+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméretbetűméret

Az orientális világ országaiban és a Szentföldön gyakran elegendő egyetlen szikra ahhoz, hogy lángra lobbantsa a vallási alapú gyűlöletet, elvakult haragot gerjesztve hatalmas tömegekben. Ez az aggasztó jelenség, amely legutóbb a Mohamed prófétát sértő film láttán nyilvánult meg, harsány szalagcímekre késztette a nemzetközi sajtót. Ám a hírek által közvetített kép hamis: nem az egész iszlám világ őrjöng, és új szabályozásra sincs szükség a vallási érzelmek tiszteletével kapcsolatban.

A Perzsa-öböl menti arab monarchiákban három nemzedéken belül hatalmas változás ment végbe: beduin népeikből posztindusztriális szolgáltató társadalmak váltak, amelyek bevándorlók óriási tömegeit szívják fel. Nem csoda, hogy az őslakosságon feszengés lesz úrrá. Ennek egyik kifejeződése az iszlám szalafista értelmezése, elfogadása és terjesztése.

A szalafizmus a próféta példáját követő életmódot ír elő, ugyanakkor nem mond le a modern kor technikai vívmányairól. Az ebből fakadó feszültség, nézőponttól függően, frappáns fotótéma, vagy pedig jelképe annak a fejlődésnek, amely közvetlen összefüggésben áll a Marokkótól Indonéziáig terjedő legutóbbi tiltakozásokkal.

Az al-Kaida Szaúd-Arábiában gyökerezik. E mozgalom kezdetben azt az álszentséget (is) vette célba, amellyel az uralkodóház az amerikaiak diktátuma előtti megalázkodását igyekezett leplezni. A muzulmánok becsületének megmentése volt a hajtóerő abban a kulturális küzdelemben, amely végül globális terrorrá terebélyesedett. Az "arab tavaszból" azonban megtanulhattuk, hogy a politikai iszlám a szavazóurnáknál is többségre tehet szert; sem Egyiptom, sem Tunézia nem süllyedt káoszba, s a mérsékelt iszlamisták által kormányzott Törökországot pedig példamutatónak tartják sokfelé.

A nyugati követségek és gyorsbüfék előtt tomboló, becsületükben megsértett tüntetők képei Délkelet-Európa népeinek XV. és XVIII. század közötti érzéseire emlékeztetnek: a töröktől érzett félelemre. Ennek oka a keresztény Nyugat ellen támadó oszmán sereg volt, valamint a rettegés a saját, tökéletes világ elvesztésétől. Az istentelen hordák ellen védelem céljából számtalan erődítmény épült, amelyek ma is meghatározzák a Balkán tájképét. Hogy milyen mélyen gyökerezik még ma is a töröktől érzett félelem mint a más vallásúakkal szembeni kollektív ellenállás kifejeződése, azt jól mutatta a délszláv polgárháború, amikor a keresztények megvetően törököknek hívták bosnyák (muzulmán) ellenségeiket.


A gyűlölet által hajtott és vallásukért meghalni kész fanatikusoktól érzett rettegés nemcsak a Jeruzsálem visszahódításáért vívott keresztes háborúk emlékét homályosítja el, de az iszlám világ országaiban jelenleg zajló tiltakozások értékelését is megnehezíti. Holott nagyon is kellene differenciálni. Libanonban például a Hezbollah sajátította ki a Nyugat-ellenes zendülés hangszerelését, odáig menve, hogy maga az iszlamista szervezet főtitkára, a nyilvánosság elé amúgy ritkán lépő Haszan Naszrallah beszélt az első nagygyűlésen megjelent "felháborodott" tömeghez. A rendezvény, miként a későbbiek, incidens nélkül zajlott le. A kollektív haragot, ha létezik egyáltalán, korlátok közé szorítják és irányítják. Az egykori terrormilícia már jóval korábban államalkotó erővé vált Libanonban. A szomszédos Szíriában tomboló polgárháború fényében pedig hatalmas felelősséget is visel. Az "isten pártjának" vezetősége mindeddig józanságot tanúsított, és nem hagyta magát bevonni a szíriai konfliktusba.

A libanonihoz hasonló séma szerint zajlanak a prófétagyalázó film által kiváltott tiltakozások Iránban és a Gázai övezetben. A hatóságok által engedélyezett és üdvözölt nagygyűlések résztvevői egységüket demonstrálják az "istentelen Nyugat" dominanciája elleni harcban. A jelszavak elkoptatottnak tűnnek, s mindeddig nem voltak képesek nagyobb hatást kifejteni. Ugyanez áll Egyiptomra is, ahol igencsak korlátozott marad a kollektív felzúdulás. Ha még most is Hoszni Mubarak volna hatalmon a Nílus mentén, akkor a helyzet bizonyára jóval fenyegetőbben nézne ki. Az ország első szakállas elnöke ugyan kénytelen szembenézni azzal a váddal, hogy túl hosszú habozás után ítélte el az erőszak megnyilvánulásait. Az első igazán fontos próbát azonban Mohammed Murszi majd akkor állja ki, ha Egyiptom kopt keresztény kisebbsége a Muzulmán Testvériség uralma alatt virágzásnak indul. Ez pedig távolról sem magától értetődő ebben a térségben.

Kapcsolódó írások:

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.