Szabadság kerékpárhíd lett
Mégsem lett "Chuck Norris híd" Pozsonyban
Szombattól hivatalosan is a Szabadság kerékpárhíd nevet viseli az a Pozsony Dévényújfalut (Devínska Nová Ves) és az ausztriai Schlosshof községet összekötő híd, amelynek az erről tartott népszavazás szerint a Chuck Norris híd nevet kellett volna kapnia.
2012.09.22 17:43MTIA híd egyik építtetője, a Pozsony megyei önkormányzat még februárban indított népszavazást a híd nevéről. Bár a Facebook közösségi hálón meghirdetett szavazás eredménye szerint a hidat Chuck Norrisról kellett volna elnevezni - több mint 18 ezer szavazatot kapott ez a verzió -, végül mégis a jóval kevésbé támogatott Szabadság kerékpárhíd megnevezést kapta.
Pavol Freso, a pozsonyi megye főnöke a közvélemény-kutatás első - a Chuck Norris megnevezésnek kedvező - részeredményei kapcsán még úgy nyilatkozott: az embereknek jogukban áll kiválasztani a híd nevét, és ha a határon átnyúló együttműködés keretében épülő híd elkészítésében részt vevő osztrák partnereik sem kifogásolják majd az ötletet, akkor ő sem fogja ellenezni, hogy a híd Chuck Norris nevét viselje. A megyefőnök később azzal indokolta, hogy a hidat mégsem a "texasi kopóról" nevezték el, hogy Chuck Norris nevének használata jogvédelmi problémákat vetett volna fel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 A Cordia elindította első brit bérlakás-projektjének építkezését
- 22:27 Homokos strand lesz a Desedánál
- 21:30 Itt a videó Robert Fico merénylőjének elfogásáról
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06