Azeri kiadatás

Jereván felfüggeszti parlamenti kapcsolatait hazánkkal

Az örmény törvényhozás szerdai ülésén nyilatkozatot fogadott el arról, hogy parlamenti szinten felfüggeszti a hivatalos kapcsolatokat Magyarországgal.

2012.09.05 18:08MTI

A határozati javaslatot 96 szavazattal egy ellenében fogadta el a 131 tagú jereváni nemzetgyűlés. A hosszúra nyúlt parlamenti vitában Edvard Nalbandján külügyminiszter azt mondta, a magyar hatóságok "nem tudnak értelmes magyarázatot adni" arra, miért változtatták meg hirtelen az ügyben éveken át képviselt álláspontjukat, "miért hittek olyan könnyen az azeri hazugságnak", s adták át Azerbajdzsánnak a 2004-ben Budapesten örmény tiszttársát, Gurgen Markarjánt meggyilkoló Ramil Safarovot. A külügyminiszter felszólalása szerint a magyar kormány arra sem tud meggyőző magyarázattal szolgálni, miért cselekedett titokban. 

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) karabahi konfliktusban közvetítő, úgynevezett minszki csoportjának társelnökei szintén az utolsó pillanatig nem tudtak a magyar-azeri alkuról - mondta. Az örmény képviselők szerint a hivatalos magyar szerveknek tudniuk kellett arról, hogy ha átadják a gyilkosság miatt életfogytiglani börtönbüntetését töltő Safarovot, akkor kiszabadul, és ez ösztönözni fogja az etnikai alapú bűncselekmények végrehajtását az örmények ellen. 

Hiszen a gyilkosságot és elkövetőjét az azerbajdzsáni hatóságok rendszeresen és a legmagasabb szinten méltatták. "Az, hogy az azeri elnök megkegyelmezett az elkövetőnek, előléptette és különböző jutalmakban részesítette őt, a nemzetközi közösséggel szembeni politikai cinizmus megnyilvánulása" - hangoztatja a dokumentum. Az örmény törvényhozás nyilatkozata megállapítja, hogy lépésével Azerbajdzsán újfent veszélybe sodorta a (dél-kaukázusi) régió biztonságát, tovább súlyosbította az örményellenes gyűlöletkeltés légkörét, és megsértette a nemzetközi jog dokumentumai által garantált emberi jogokat. 

"Az Azerbajdzsánban állami szinten gyökeret vert örményellenes gyűlölet újfent megerősíti azt a realitást, hogy a Hegyi-Karabah Köztársaság semmilyen státusban nem válhat Azerbajdzsán részévé" - hangoztatja a nyilatkozat. Az örmény parlament végül felszólít minden demokratikus értékekhez igazodó országot, hogy ítélje el a Magyarország és Azerbajdzsán között Safarov átadásáról létrejött megállapodást. 

Magyarország augusztus 31-én adta át Azerbajdzsánnak az örmény katonatársa 2004-es budapesti meggyilkolásáért életfogytiglani szabadságvesztését töltő Ramil Sahib Safarov azeri katonatisztet, akit hazájában elnöki kegyelemmel azonnal szabadlábra helyeztek. Szerzs Szargszján örmény elnök még aznap bejelentette, országa felfüggeszti a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal. Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szeptember 2-án hivatalába kérette Azerbajdzsán budapesti nagykövetét, akit diplomáciai jegyzékben arról tájékoztatott, hogy Magyarország elfogadhatatlannak tartja Azerbajdzsán lépését.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.