Békés út
Katar módosítana a Szíria-közvetítő mandátumán
Katar, az Arab Liga soros elnöke módosítani akar a távozó Kofi Annan nemzetközi Szíria-közvetítő utódjának mandátumán.
2012.08.04 20:29MTIHamad bin Dzsászim bin Dzsábir ász-Száni sejk az al-Dzsazíra arab hírtelevíziónak elmondta, "az egyetlen elfogadható megbízatás a hatalom békés úton történő átadásának a kidolgozása". Katar Szaúd-Arábiával együtt a szíriai felkelőket pénzzel és fegyverrel támogatja. Annan, az egykori ENSZ-főtitkár kudarcot vallott közvetítő kísérletével, hogy tűzszünet jöjjön létre a Bassár al-Aszad szíriai államfőhöz hű kormányerők és a felkelők között. A genfi Szíria-konferencián június végén Oroszország visszautasította azt a nyugati javaslatot, amely gyakorlatilag száműzte volna Aszadot, kizárva őt a politikai átmenet folyamatából.
Az ENSZ és az Arab Liga közös megbízottjaként Annan hatpontos béketervet dolgozott ki, amely előirányozta azt is, hogy a városokból és egyéb lakott területekről kivonják a nehézfegyvereket. "A hatpontos terv a múlté. Miután abból semmi sem valósult meg, alapvetően módosítani kell" - hangoztatta a katari kormányfő. Annan mandátuma augusztus végén jár le. Távozását azzal indokolta, hogy a szembenálló felekből hiányzik a hajlandóság a békemegállapodásra, továbbá kudarcának oka az ENSZ Biztonsági Tanácsának tehetetlensége is, mivel Kína és Oroszország vétójával akadályozta az Aszad-rezsim elleni szankciókat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:37 Varga Mihály: intenzív fejlődés szakaszába lép a gazdaság
- 13:37 Izrael visszautasította a népirtás vádját a Nemzetközi Bíróságon
- 12:36 Biden azonnali tűzszünetet, és kétállami megoldást sürgetett egy főiskola végzős hallgatói előtt
- 12:21 BRFK: 743 igazoltatás egy éjszaka alatt
- 11:59 Hajóbaleset Verőcénél - Őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát
- 11:35 Török kori történelmi fesztivált rendeznek Tatán
- 10:34 Nagy István: már 184 millió új fát ültettünk erdeinkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06