A felkelők és a rezsimhű erők csaptak össze

A ramadán első napján is harcok dúltak Damaszkuszban és országszerte

A szíriai főváros, Damaszkusz központjában is harcok folytak pénteken, a muzulmán böjti hónap, a ramadán első napján fegyveres felkelők és a rezsimhű erők között.

2012.07.20 20:20MTI

A felkelők - közlésük szerint - a központban lévő Hálid ibn al-Valíd utcán megtámadtak egy rendőrkapitányságot, miután az épülettől nem messze biztonsági erők rálőttek emberekre, akik a városnegyed három mecsetében tartott ima után összegyűlve Bassár el-Aszad szíriai elnök elleni jelszavakat kiáltoztak.

A szíriai katonaság visszafoglalta a felkelőktől a déli Midan kerületet, amelyben heves harcok folytak az elmúlt napokban. A felkelők egyik szóvivője közölte, hogy "taktikai visszavonulást" hajtottak végre Midanból a civilek életének megkímélése céljából. Elmondta, hogy a város más pontjain folytatódnak az összecsapások. A felkelők rajtaütéseket hajtanak végre, majd elmenekülnek.

Szemtanúk szerint a felkelők felgyújtottak Damaszkuszban egy laktanyát, ahol a kormányhű sabiha milícia tagjainak a kiképzése folyt. A létesítményt két napon keresztül támadták, míg végül sikerült lángokba borítani. Mintegy 80 milicista és katona visszavonult.

Ellenzéki aktivisták szerint péntek délutánig országszerte mintegy 100 ember veszítette életét az erőszak következtében. A londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának (OSDH) adatai szerint legkevesebb 44-en estek az erőszak áldozatául pénteken Szíriában, köztük 37 civil és hét felkelő volt. Nem tudni, hogy a hadseregnek mekkora volt a vesztesége.

Csütörtökön több mint háromszáz ember, többségében civil halt meg a Szíria-szerte tomboló erőszakcselekményekben: ez volt a Bassár el-Aszad elnök rendszere ellen tizenhat hónapja folyó felkelés leggyilkosabb napja ugyancsak az OSDH adatai szerint.

Az állami televízió jelentése szerint megtartották a szerdai damaszkuszi merényletben meghalt szíriai vezetők gyászszertartását Damaszkuszban egy katonai emlékműnél. Azt nem közölte, hogy Bassár el-Aszad elnök részt vett-e a ceremónián. A szerdai merényletben életét vesztette Dáúd Radzsha védelmi miniszter, a helyettese, Aszef Saukat, a katonai hírszerzés főnöke, Bassár el-Aszad elnök sógora - a rezsim egyik legrettegettebb tagja -, valamint Haszan Turkmáni volt védelmi miniszter, az Aszad-rezsim elleni felkelés elfojtását irányító válságstáb vezetője. Azóta belehalt sérüléseibe Hisám Ihtjár, a szíriai hírszerzés vezetője is. A halottakat szülőhelyükön temetik el.

Harminc nappal meghosszabbította az ENSZ Biztonsági Tanácsa a 300 főnyi szíriai tűzszüneti megfigyelő misszió mandátumát pénteken. A tanács egyhangúlag szavazta meg a döntést, amely lehetőséget teremt a további hosszabbításhoz, de csak abban az esetben, ha Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár és maga a BT megerősíti, hogy a konfliktusban már nem használnak nehéz fegyvereket, és csökkent az erőszak szintje.


Az előző mandátum szíriai idő szerint szombat reggel jár le. A határozat tervezetét a nyugati államok terjesztették be. Oroszország - korábbi fenyegetőzése dacára - nem emelt vétót, miután a britek megváltoztatták az első szövegváltozatot. Az új, elfogadott tervezetben immár nemcsak a damaszkuszi kormányt, hanem az ellenzékét is lépésekre szólítják fel az erőszak leállítása érdekében.

A szíriai tájékoztatási minisztérium pénteken határozottan cáfolta, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök kész lenne távozni a hatalomból. Előzőleg Alekszandr Orlov, Oroszország franciaországi nagykövete egy rádiónyilatkozatban olyan utalást tett, amely szerint Aszad elnök közvetve beleegyezett abba, hogy távozik a hatalomból.

Oroszország visszautasította pénteken azokat a nyugati bírálatokat, amelyek a Szíria ellen gazdasági szankciókat kilátásba helyező BT-határozat elleni vétó miatt érték. Alekszandr Lukasevics külügyi szóvivő közölte: "teljességgel elfogadhatatlanok" azok a nyugati próbálkozások, hogy Oroszországot próbálják meg felelőssé tenni a szíriai erőszak fokozódásáért. Megismételte: Moszkva számtalanszor figyelmeztetett arra, hogy a határozattervezet elfogadhatatlan számára, ennek ellenére azt a testületben szavazásra bocsátották.

A dokumentum rendkívül egyoldalú volt, és a szíriai hatalomra való nyomásgyakorlás volt a kizárólagos célja - tette hozzá.

Oroszország és Kína csütörtökön megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé terjesztett nyugati határozattervezetet. A tervezet újabb szankciókkal sújtotta volna a szíriai kormányzatot, ha nem hagy fel nehézfegyverek bevetésével a felkelők ellen, és nem vonja ki katonáit a városokból.

Oroszország úgy döntött, hogy elhalasztja három Mi-25-ös harci helikopter karbantartás utáni visszaszállítását Szíriának, amíg nem normalizálódik a helyzet az országban - jelentette pénteken az Interfax orosz hírügynökség.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.