Oroszország
Nyitott égbolt: magyar megfigyelőrepülés orosz terület felett
A Nyitott Égbolt Szerződés alapján magyar és kanadai ellenőrök megfigyelőrepüléseket hajtanak végre ezen a héten, hétfőtől szombatig Oroszország légterében - közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata.
2012.06.18 09:43MTIA tájékoztatás szerint egy magyar felségjelű, An-26-os típusú repülőgéppel végzik a repüléseket. A tárca szerint a gép az orosz szakértőkkel egyeztetett útvonalon halad majd, és ők gondoskodnak a gép fedélzetén arról is, hogy a repülés a szerződésben foglaltak szerint teljesüljön.
A fegyvertelen ellenőrzőrepüléseket lehetővé tevő Nyitott Égbolt Szerződést 1992-ben írta alá 25 állam, s azóta még kilenc csatlakozott hozzá. A megállapodás alapján eddig több mint 800 ilyen repülést hajtottak végre a részes államok területe felett. A tervek szerint a szerződés hatályát a későbbiekben más területekre, így a környezet védelmére is kiterjesztik.
Ez év áprilisában orosz ellenőrök végeztek megfigyelőrepüléseket Magyarország és Románia felett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06