Gyilkolt a Vörös Hadsereg

Sziléziai hadifogoly-mészárlás - Azonosítják a magyar áldozatokat

A Vörös Hadsereg által 1945 februárjában Sziléziában lemészárolt több tucat magyar hadifogoly azonosságát tárja fel a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN), közülük tizenötnek már ismert a neve.

2012.05.23 12:36MTI

A mai Katowicéhez tartozó Murcki településen 1944 nyarán légvédelmi bázist építettek ki a német katonák, a krími tatárok egysége és egy magyar katonai osztag számára. Fél évvel később, amikor a Vörös Hadsereg csapásai használhatatlanná tették a légvédelmi ágyúkat, a németek és a tatárok elhagyták a támaszpontot, a magyar osztag viszont megadta magát. Ennek ellenére a 29 katonát kihallgatásuk után - február 2-án - lemészárolták. Megfagyott holttesteiket a helyi lakosság csak az olvadás kezdetével után tudta közös sírban eltemetni.
   
Az ügyet 2005-2007 között vizsgálta a háborús és kommunista bűnöket feltáró IPN ügyészsége, amely a bűntény - azóta elhunyt - szemtanúit is kihallgatta. Az eljárást felfüggesztették, mert nem sikerült kideríteni az áldozatok nevét, de az tudható, hogy egyikük tábori lelkész volt és a gyilkosok között a szovjet hadseregben szolgáló nők is voltak.
   
Katowice város kezdeményezésére az ügyészségi vizsgálat újraindul, s ezzel összefüggésben Tischler János történész, a Varsói Magyar Kulturális Intézet igazgatója az MTI-nek elmondta: intézete közvetítésével magyar szakértők is részt vesznek az eljárásban. Köztük van Horváth Lajos, a Honvédelmi Minisztérium Katonai Hagyományőrző és Hadisírokat Gondozó főosztályának kelet-európai szakreferense, aki elsőként azonosított néhány nevet a magyar archívumokban található dokumentumok alapján. Újabb adatokat múlt csütörtökön a Lengyel Vöröskereszt levéltára ismertetett a sziléziai város vezetőségével, így a mai napig 15 katona neve, több mint felük születési dátuma és esetenként szülőhelye is ismert.
   
A tervek szerint az azonosításon kívül, amelynek keretében Tischler szerint ősszel várhatóan exhumálják az áldozatokat, a hozzátartozókat, rokonokat is megkeresik. Végül a lengyelek méltó síremléket kívánnak állítani a magyar áldozatoknak, amelyen feltüntetnék a meggyilkolt hadifoglyok neveit is.
   
A magyar tömegsírt a rendszerváltásig a helyi lakosság, azóta a sziléziai kultúrát támogató Felső-Sziléziai Egyesület ápolta. A közeli erdei út 2011 óta a Magyar utca (ulica Wegierska) nevet viseli.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.