Kim Dzsong Un kinevezte őket
Hetven tisztből lett tábornok Észak-Koreában
Tábornokká léptetett elő 70 katonatisztet szombaton Kim Dzsong Un, Észak-Korea új vezetője.
2012.04.14 17:50MTIA tábornoki kinevezésekről részleteket nem közöltek, de a lépésre nem sokkal az ország vezető posztjain végrehajtott más átalakítások után kerítettek sort.
A Yonhap dél-koreai hírügynökség a hadsereg csúcsain végrehajtott "vérfrissítésként" értékelte az intézkedést.
Néhány napja, szerdán neveztek ki új vezetőt a népi fegyveres erők minisztériumának élére Kim Dzsong Gak személyében, aki a 75 éves Kim Jong Csunt váltotta ezen a poszton.
A még 30. évét sem betöltő Kim Dzsong Unt, aki már korábban az 1,2 milliós fegyveres erők főparancsnoka lett, csütörtökön a párt első titkárának is kinevezték, pénteken pedig megtették az állampárt nagy hatalmú nemzetvédelmi bizottságának elnökévé. Az első titkári tisztséget azután hozták létre, hogy apját, a néhai Kim Dzsong Ilt, aki életében a Koreai Munkapárt főtitkára volt, posztumusz az "örökös főtitkár" tiszteletbeli címmel tüntették ki.
A csütörtöki és pénteki kinevezésekkel teljessé vált a hatalom átruházása apáról fiúra. Kim Dzsong Un pénteken halott elődei előtt tisztelgő ceremónián elnökölt. A dél-koreai televízió által is sugárzott felvételeken az ifjú vezér észak-koreaiak tízezreit üdvözölte, akik apja és nagyapja új óriásszobrának leleplezése alkalmából gyűltek össze Phenjan központjában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06