Szerinte félreértelmezték
Persona non grata: Günter Grass nemkívánatos személy Izraelben
Nemkívánatos személy Izraelben Grünter Grass német író, miután közzétett egy verset, amelyben a zsidó államot azzal vádolja, hogy atomarzenálja miatt a világbékét fenyegeti.
2012.04.08 16:29MTI"Eli Jisai belügyminiszter nemkívánatos személynek nyilvánította Günter Grasst Izraelben" - jelentette be vasárnap a miniszter hivatalának közleménye, amely szerint a vers "az Izrael Állam és az izraeli nép elleni gyűlölet lángjainak felizzítására tett kísérlet". Három nappal korábban a kormány szégyenletesnek és szánalmasnak minősítette a verset.
A miniszter azt "tanácsolja" a szerzőnek, hogy "ha eltorzított és hazug műveit folytatni kívánja, azt tegye Iránból, ahol őt támogató közönségre fog találni".
Dzsavad Samakdari, az iráni kulturális miniszter helyettese szombaton levelet intézett Günter Grasshoz, amelyben elismeréssel adózik neki, "amiért kimondta az igazságot".
A 84 éves Grass prózaversében, amely a Süddeutsche Zeitungban jelent meg, elítéli az iráni nukleáris létesítmények elleni izraeli csapással való fenyegetéseket, mondván, hogy azok az iráni nép elpusztításához vezethetnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06