Az ökopárt üdvözli államfővé választását
Vaclav Havelhez hasonlítja Joachim Gauckot az LMP
Az LMP közleménye szerint "Joachim Gauck megválasztásával olyan erkölcsi tekintély veszi át a Német Szövetségi Elnök hivatalát, aki csak a közép- és kelet-európai rendszerváltások nagy formátumú történelmi személyiségeihez, Vaclav Havelhez és Lech Wałęsahoz hasonlítható."
2012.03.19 09:56ma.hu„A kommunista diktatúrának ellenálló lelkész nem véletlenül lett 1989 végén a kelet-német politikai ellenzék ernyőszervezetének, az Új Fórumnak a szóvivője. Még kevésbé volt véletlen, hogy az emberi és polgári jogok feddhetetlen múltú harcosát kérték fel a Stasi levéltára felett őrködő különleges képviselő tisztségére. Tíz éves működése következtében a levéltárat nem hivatalosan azóta is Gauck Intézetként emlegetik világszerte” – olvasható a párt nyilatkozatában.
Hozzáteszik: „a Lehet Más a Politika örömmel értesült róla, hogy Joachim Gauckot a német politikai erők kivételesen széles körének támogatásával, a zöldek, a jobb- és baloldal közös jelöltjeként már az első fordulóban hatalmas többséggel választották Szövetségi Elnökké.”
„Az ökopárt büszke arra, hogy Európa egyik legfontosabb államelnöki tisztségét olyan személy tölti be, akinek neve összeforrt a kommunista múlt megalkuvásmentes feltárásával. Joachim Gauck tevékenysége a példa rá, hogy az állami elnyomó szervezetek iratainak minél teljesebb körű nyilvánossága nem szükséges rossz, hanem nélkülözhetetlen feltétele a múlttal való szembenézésnek” – zárul az LMP közleménye.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:55 Fico már nincs életveszélyben
- 23:29 A Cordia elindította első brit bérlakás-projektjének építkezését
- 22:27 Homokos strand lesz a Desedánál
- 21:30 Itt a videó Robert Fico merénylőjének elfogásáról
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06