El sem férnek
Akkorát nyertek Szlovákiában Ficoék, hogy annyi hely nincs is
Nem fér el a szlovákiai választásokon fölényes győzelmet szerző baloldali Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) összes képviselője a szlovák parlament épületének egyetlen helyiségében sem, ezért kérdéses, hogy Robert Fico pártjának képviselői klubja hol tartja majd a gyűléseit.
2012.03.13 12:17MTIA Smer elsöprő fölénnyel, a szavazatok 44,41 százalékát megszerezve nyerte a március 10-én tartott előre hozott parlamenti választásokat Szlovákiában. Ez az eredmény a 150 fős szlovák törvényhozásban 83 képviselői mandátumot jelent a Smernek.
A Robert Ficóék számára örvendetes eredmény azonban ma már nemcsak a jobboldali pártoknak okoz fejfájást, hanem a szlovák törvényhozás kancelláriájának is, mivel a parlament épületében az üléstermen kívül nincs olyan kapacitású helyiség, amelyben a Smer összes majdani képviselője elfér. Egyedül a parlament közel 120 férőhelyes moziterme jöhetne szóba, arról azonban, hogy valóban ez lesz-e a megoldás, még nem született döntés.
Darina Jahelková, a szlovák törvényhozás kancelláriájának vezetője a problémával kapcsolatban azt nyilatkozta a szlovék SME című lapnak: egyelőre keresik a megoldást. A szlovák törvényhozás most használt épületét még a rendszerváltás előtti években kezdték építeni.
A rendszerváltás után kérdésessé vált a pozsonyi vár mellett álló, akkor még be nem fejezett épület további sorsa, amelynek a lebontása is szóba került. Az épület végül mégis elkészült, az első parlamenti ülésnek 1994-ben adott otthont.
Mivel azonban a parlament épületének építési tervei még a rendszerváltás előtti éra - hely és kihasználtság szempontjából jóval kisebb - igényeit tükrözték, már a múltban is volt példa arra, hogy az épület helyiségei egyes szempontokból nem feleltek meg az elvárásoknak.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
- 13:11 Cannes - Folytatódott a hollywoodi hangulat a fesztiválon
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06