Pénteken választanak

A szlovák kormányhivatal elé vonul tüntetni hatodjára a Gorilla

Pénteken tartják az előre hozott szlovákiai parlamenti választások előtti utolsó úgynevezett Gorilla-tüntetést Pozsonyban.

2012.03.07 19:18MTI

A soron következő, immár hatodik pozsonyi tüntetés a szlovák kormányhivatal előtti Szabadság téren kezdődik majd. A szervezők tájékoztatása szerint a tiltakozássorozat kezdete óta most először politikusok is lehetőséget kapnak arra, hogy felszólaljanak a rendezvényen.

"Amennyiben lesz bátorságuk kiállni a tüntetők elé" – tette hozzá a tiltakozó akció egyik szervezője, Peter Pcolinský.

Egy másik szervező, a múlt héten a parlament előtti tüntetésen a rendőrség által előállított Lucia Gallová elmondta: a pénteki tüntetésre meghívták 2008-ban Izlandon lezajlott "forradalom" egyik vezetőjét, Hördur Torfasont is. 2008-ban éppen a Hördur Torfason vezetésével zajló tiltakozások következtében bukott meg a szigetország kormánya. Ezt követően Izlandon új alkotmányt fogadtak el.

A pénteki tüntetést a szervezők kezdetektől fogva az egész tiltakozási hullám csúcspontjának tekintik, de mint elmondták, aktívak maradnak a választásokat követően is. Annál is inkább, mert a szombati parlamenti választásokat erkölcstelennek tartják, mondván: több párt listáján is indulnak olyan képviselőjelöltek, akik érintettek a korrupciós ügyeket leleplező Gorilla-botrányban.

A szervezők szerdán arról is tájékoztattak, hogy népszavazás kiírását célzó aláírásgyűjtésbe kezdtek céljaik gyakorlati megvalósítása érdekében. E követeléseik sorában szerepel a parlamenti képviselők mentelmi jogának csak a törvényhozásban tett kijelentésekre való korlátozása, egy a Transparency International nemzetközi civilszervezet által kidolgozott korrupcióellenes csomag, valamint a népszavazás intézményének "működőképessé tétele."

A Gorilla-tüntetések néven elhíresült tiltakozáshullám januárban kezdődött, közel egy hónappal azt követően, hogy 2011 karácsonya előtt nyilvánosságra került a szlovák politikai és gazdasági elit állítólagos érdek összefonódásáról beszámoló úgynevezett Gorilla-dosszié. A tiltakozássorozat, amelynek folyamán Pozsonyban eddig öt, országszerte pedig több mint tíz tüntetésre került sor, február folyamán folyamatosan vesztett intenzitásából.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.