"Ne hagyjuk Putyint bejutni a Kremlbe"
Képek: Putyin-ellenes élőlánc Moszkva belvárosa körül
Tizenhat kilométeres élőláncot alkotott több ezer orosz ellenzéki vasárnap a Moszkva belvárosát körülvevő Szadovoje körúton "Ne hagyjuk Putyint bejutni a Kremlbe" jelszóval, egy héttel a március 4-i elnökválasztás előtt.
2012.02.26 17:37MTIA szelíd hóesésben egymás kezét fogó aktivisták gyakorlatilag egybefüggő láncot alkottak, leszámítva az utcák torkolatát, mert a polgármesteri hivatal csak úgy adott engedélyt a tüntetésre, hogy a forgalmat nem zavarhatja meg. Sok részvevő fehér szalagot vagy hasonló színű jelvényt tűzött a mellére - az ellenzék ezt a színt választotta tiltakozása jeléül a decemberi tüntetések óta.
A moszkvai rendőrség 11 ezer, az ellenzék 30 ezer főnyire becsülte a részvételt. A liberális ellenzék egyik vezetője, Borisz Nyemcov üdvözölte a "fehér kör" létrejöttét Moszkva központja körül. Egy másik szervező, Vlagyimir Rizskov azt hangsúlyozta, hogy az emberek nem egyszerűen személyi változást akarnak, hanem a rendszer leváltását. Igazi reformok, társadalmi, gazdasági és politikai változások kellenek - mondta.
Rizskov közölte, hogy március 5-én és 10-én újabb tiltakozó megmozdulások lesznek, és később is folytatódnak, amíg el nem érik a céljukat.
A Zubov téren eközben ellentüntetés zajlott: fiatalok egy csoportja azt kiabálta, hogy "csakis Putyin, csakis a győzelem", nyakukban pedig szív alakú vörös jelet viseltek, rajta felirattal, hogy "Putyin mindenkit szeret". Komoly incidensről nem érkezett jelentés.
Vlagyimir Putyin 2000-2008-ban két elnöki periódust töltött ki, majd miniszterelnök lett. Győzelmét mindenki biztosra veszi már a választás első fordulóján.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:08 A Ladánybene 27 visszament a múltba új lemezén
- 7:55 Csak így tudták eltávolítani a Baltimore-i híd legnagyobb darabját a Dali konténerszállítóról
- 7:07 Közel 600 millió forintos fejlesztéssel megújult a herceghalmi Abacus hotel
- 6:07 Mazars: Ez gyakorolhat hatást a magyar gazdasági környezetre
- 5:06 Új kiállítással bővül a Hungexpo kínálata
- 4:05 NAK: megalakult a 'mentes' termékek munkacsoportja
- 3:05 Továbbra is népszerű, de átalakult a borravaló intézménye egy felmérés szerint
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06