Putyin vs. Télapó

Putyin vetekszik a Télapóval

Vlagyimir Putyin "személyében" a Télapónak komoly vetélytársa akadt Moszkvában: miközben eddig jutányos áron lehetett szociális-, és jóval drágábban maszek Télapót hívni, a napokban hirdetések jelentek meg, amelyek szerint az államfő hasonmásait is az ünnepi asztalokhoz lehet ültetni.

2007.12.29 10:09MTI

A szociális Télapó a moszkvai városi önkormányzat találmánya a kevésbé jómódúak számára, s már 1500 rubelért (mintegy 10 500 forintért) házhoz megy, miközben a magán Télapók ennek legalább a dupláját kérik, de a látogatás ára elérheti a tízezer rubelt (vagyis mintegy 70 ezer forintot) is. Mind a tanácsi, mind az önállóan vállalkozó Télapó viszi természetesen magával hagyományos segítőjét, a többnyire világoskékbe öltözött, szép, szőke Sznyegurocskát, vagyis Hópelyhecskét is.

Most azonban konkurenciája támadt az összes Télapónak: a rendezvényszervező cégek Vlagyimir Putyin államfő hasonmását ajánlják, aki szintén házhoz megy az ünnepre, de Putyinból is akadnak önálló vállalkozók is. (Putyin esetében éppen fordított a helyzet, mint Télapónál: az ügynökségek által kínált hasonmások látogatása akár 40 ezer rubelbe - mintegy 280 ezer forintba - is belekerülhet, míg az egyéni vállalkozók óránként 500-1000 rubelért /3500-7000 forintért/ is kaphatók.)

A BBC orosz adásában felhívta rá a figyelmet, hogy aki Dmitrij Medvegyev elnökjelölttel akarja ünnepelni az újévet, annak még várnia kell, ilyen ajánlat egyelőre nincs a piacon.

Oroszországban az egykori jótékony püspök emlékét idéző Mikulás helyett a Télapó jön, de a harmincas évek óta nem karácsonykor, hanem újévkor, és ilyenkor állítanak feldíszített fenyőfát is. Mivel az ortodox egyház nem a Gergely-naptár szerint üli ünnepeit, Oroszországban az év utolsó napjaitól egészen az ortodox - úgynevezett régi - újévig, vagyis január 13-ig tart a Télapók és Putyin-hasonmások szezonja.

Kereslet bőven van: a BBC honlapján kiírt szavazás szerint a válaszolók 44,15 százaléka inkább maga köszönti a gyerekeit, de 25,36 százalék látja szívesen a Télapót. Igaz, Vlagyimir Putyint csak 9,06 százalék látná szívesen az ünnepi asztalnál.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.