"Olyan volt, mint a kristályéjszaka"

"Mi vagyunk az új zsidók" - Nem kap kitüntetést az osztrák politikus

Megtagadta az állami kitüntetést az osztrák államfő kedden egy politikustól, aki a náci zsidóellenes pogromokhoz hasonlította az előző heti bécsi szélsőjobboldal-ellenes tüntetéseket.

2012.01.31 18:10MTI

Egy osztrák lap beszámolója szerint Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke a Bécsi Korporációs Szövetség (WKR) pénteki bálján azt mondta a rendezvény elleni tüntetésekről: "ez olyan volt, mint a kristályéjszaka", "mi vagyunk az új zsidók".
   
Strache szavai heves bírálatokat váltottak ki a többi osztrák párt részéről, a bécsi Izraelita Hitközség pedig feljelentést tett a holokauszt-tagadást és a náci bűnök kisebbítését tiltó törvény megsértése címén. A pártelnök válaszul kijelentette, hogy szavait "lerövidítve" és "összefüggéseiből kiragadva" adta vissza az osztrák sajtó.
   
Heinz Fischer szövetségi elnök döntése indoklásában úgy fogalmazott, Strache a WKR-bál elleni tüntetéseket, "bármilyen összefüggésben tette is, a bűnös és számos halálos áldozatot követelő pogromokkal hozta összefüggésbe".
   
Péntek éjjel legkevesebb két és fél ezren tüntettek az osztrák fővárosban a részben szélsőjobboldalinak tartott, a német nemzeti ideológiát ápoló diákegyesületi szövetség, a WKR bálja ellen az egykori császári palota, a Hofburg előtt. A rendezvény az utóbbi években visszatérően tüntetéseket és tiltakozásokat váltott ki. Idén a korábbiaknál is nagyobb felháborodást okozott, mert a nemzetközi holokauszt-emléknappal egy napon tartották. A tüntetés során féltucat rendőr, illetve bállátogató könnyebben megsérült, húsz tüntetőt előállítottak.
    
A WKR-hez több ismert politikusa révén kötődő FPÖ visszautasította a bírálatokat és azt is, hogy szélsőjobboldali bálról van szó. Strache szerint "szélsőbaloldali uszítás" céltáblájává vált a rendezvény. A politikus feljelentést helyezett kilátásba a tüntetés szervezői ellen.
   
Strache érdemrendjére már néhány nappal a bál előtt is figyelem irányult. A Nagy Arany Érdemrend a Csillaggal kitüntetésre Barbara Prammer parlamenti elnök javaslatára terjesztette fel a kormány az FPÖ-s politikust is, tartományi és parlamenti képviselőként eltöltött hivatali ideje alapján. Az államfő néhány nappal előtte számos kormánytagnak adományozott magas állami érdemrendet. Az FPÖ, még nem tudva, hogy Strache is a listán szerepel, bírálta a kormányt, amiért "kitüntetéseket osztogat saját magának", noha az ország nem sokkal korábban veszítette el "Tripla A" hitelminősítését. Az FPÖ-elnök kijelentette: elfogadja, de nem fogja nyilvánosan viselni az érdemrendet.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.